XXI. Magyar Borok Útja Rallye
A borvidék területe nem egységes, éppen hogy csak összefüggő, ugyanis középső részébe beékelődik a Badacsonyi borvidék, mely a területet egy keleti és egy nyugati részre osztja. A keleti része tulajdonképpen a Káli-medence, a nyugati oldal pedig Keszthelyi-fennsík, illetve a Sümeg tágabb környéke. A borvidék teljes területe 5200 hektár és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képezi.
Az egész Balaton környékéhez hasonlóan itt sem ritkák a római kor 2000 éves emlékei, főként egykori villák maradványai. Az 1300-as évek elején a veszprémi püspökségnek már kiterjedt szőlőbirtokai voltak itt, de feltehetőleg már a kelták itt is termesztettek szőlőt. Századokon át királyi birtokok és főúri szőlők, valamint kisnemesi szőlőbirtokok termelték ennek a területnek a kiváló borait. Már a középkorban Tirolba és az Alpokon túlra, a délnémet területekre szállítottak erről a vidékről borokat. Az Esterházy család a környék legtöbb szőlővel rendelkező birtokosa volt. Még ma is áll a 18. századi dézsmapincéjük Szentbékkállán, a templom feletti területen.
A Balaton-felvidéki borvidék 1990-ben vált önállóvá, mai nevét pedig 1999-ben kapta. Kissé háttérbe szorult ez a vidék a többi Balaton-környéki borvidékkel szemben, talán azért, mert nem közvetlenül a tó partján fekszik. A nyüzsgő strandoktól alig néhány kilométerre csendes, békés falvakat találunk, ahol sok néphagyomány, mesterség, régi használati tárgy és épület őrzi a múlt szépségeit. A vidék kiváló célpontot jelent már a kerékpárosoknak is felfedezték maguknak. A közeli Balatont immár körbeérő kerékpárúthoz kapcsolódnak a kitáblázott, kis forgalmú, csendes utak; a falvak közti csekély távolság pedig remek kerékpáros kirándulóhellyé teszi a Balaton északi partjától csupán néhány km-re fekvő Káli-medencét.
A borvidék éghajlatát tekintve a mediterrán hatás jellemző, sok-sok napsütéssel (évi 2000 óra). Ennek oka a hegyek szélárnyéka és a Balaton víztükrének fényvisszaverő, hősugárzó hatása. A borvidék minden fontosabb szőlőhegye erdők gyűrűjében fekszik, ami jellegzetes mikroklímát biztosít számára, a nyári melegeket esténként hűvösebb erdei hangulat váltja fel, így a savak, gyümölcsös zamatok szépen megőrződnek a szőlőkben. A borvidék talaja hasonló a badacsonyiéhoz, bár annál sokkal változatosabb. Dolomit, pannonagyag, homokkő, mészkő, csernozjom, köves kopárok ágyaznak meg a szőlőknek, de a legjellegzetesebb talaj a bazalttufa alapon felvő barna erdőtalaj. Összehasonlítva a keleti rész inkább vulkanikus jellegű, a nyugati területekre pedig az erdőtalajok jellemzőbbek.
A Balaton-felvidék borai diszkrét illatúak, zamatosak és elegánsak. A nappalok melege testessé, az éjszaka a hegyekből alászálló hűvös levegő pedig gyümölcsössé és szép savszerkezetűvé formálja őket. Egyes kiváló adottság termőhelyeken hosszú érlelésre is alkalmas, rendkívül komplex borokat termelnek. Ilyen, eredetvédett helyek például az Áldozó-hegy és Táltos-hegy.
A borvidék termelőhelyeit tekintve a terület három jól körülhatárolható körzetre tagolható. Az első a Káli körzet, amely teljes területén vulkáni kõzet a fontos talajalakító elem. Monostorapáti, Hegyesd, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Köveskál, Balatonhenye tartoznak ide. A második fontos termelőterület a Balatonederics - Lesencei Körzet, amelyet a Keszthelyi hegység keleti felének dolomit alapú kőzetei jellemzik, mint például Balatonederics, Lesenceistvánd, Lesencefalu, Lesencetomaj, Nemesvita. Ezzel szemben Sáska és Zalahaláp már vulkáni. A harmadik nagy területi egység pedig a Cserszeg - Rezi körzet, a Keszthelyi dolomit hegység déli és nyugati fele: Balatongyörök, Cserszegtomaj, Gyenesdiás, Hévíz - Egregy, Rezi, Várvölgy, Vonyarcvashegy, Sümeg, Csabrendek.
A Balaton-felvidéki elsősorban a fehér szőlők hazája. Jellemző szőlőfajtái az Olaszrizling, a Chardonnay, a Tramini, a Rizlingszilváni, a Szürkebarát, a Cserszegi fűszeres és az Ottonel muskotály, a vörös borszőlő fajták közül pedig a Zweigelt. Csak a Káli körzetben telepíthető a Furmint (Hungarikum) és a Sárga muskotály, a Balatonedericsi-Lesencei körzetben a Pinot Blanc, a Cserszegi körzetben a Nektár.
A XXI. Magyar Borok Útja Rallye augusztus utolsó hétvégéjén fedezi fel a Balatoni Borrégiót, benne a Balaton-felvidéki Borvidéket, ahol a 100 autóból álló mezőny meglátogatja majd a Csali Szőlőbirtokot is. További friss hírekért és a versennyel kapcsolatos kulisszatitkokért kövesse az Autószektor kiemelt rovatát és a rendezvény Facebook oldalát.
Forrás: Wikipédia, Borászportál, Wine&Café Selection
képek forrása: Borissimo.hu, Turistamagazin.hu