Forma-1

10 ok, ami miatt a Forma-1 idei szezonja izgalmasabb lesz a tavalyinál

2021.03.27.

Rendkívül szoros küzdelmet hozhat a nagy szabályváltozások előtti utolsó év, meg is indokoljuk, hogy miért. Az első versenyen, vasárnap 17 órakor kiderül, hogy igazunk lett-e.

Eredetileg 2021-ben mutatkoztak volna be a teljesen új szabályok szerint épített autók, de a koronavírus járvány miatt a Forma-1 tulajdonosa, a Liberty Media, az FIA, és a csapatok abban egyeztek meg, hogy ezt végül 2022-re halasztják. Azonban szabályváltozások idén is vannak, ezek ugyan elsőre nem tűnhetnek túl jelentősnek (újak a gumik, módosítani kellett a padlólemezt, a diffúzort és a hátsó fékhűtőket), de bőven elegek lehetnek ahhoz, hogy felborítsák a tavalyi erősorrendet, ami az előszezoni teszten már látszott is. A szabályváltozásokon kívül izgalmat jelent még, hogy tehetséges újoncok érkeztek a Forma-1 előszobájának tartott Forma-2-ből, visszatér egy kétszeres világbajnok, és az aktív sztárok közül is többen csapatot váltottak.

Összeszedtük, miért lesz az idei szezon izgalmasabb, mint az utóbbi időben bármelyik. Lássuk!

1. Rengeteg verseny lesz

Tavaly 13 versenyt kellett törölni a kitört koronavírus-járvány miatt, végül úgy tudtak 17 futamot mégis megrendezni, hogy néhány megszokott helyszínen (Spielberg, Silverstone, Szahír) két versenyt tartottak, és olyan új (Mugello, Portimão), valamint régi-új helyszínek (Imola, Isztambul) is beugrottak, ahová eredetileg nem ment volna a mezőny. Idén a tavalyi beugrók közül megtartották Imolát és Portimãót, és olyan vadonatúj helyszínek is bekerültek a versenynaptárba, mint Hollandia (Zandvoort) és Szaúd-Arábia (Dzsidda). Összesen 23 versenyt terveznek, ami rekord a Forma-1-es világbajnokság 72 éves történetében!

A 2021-es Forma-1-es versenynaptár:

  1. Bahreini Nagydíj, Szahír március 28.,
  2. Imola, április 18.
  3. Portugál Nagydíj, Portimão május 2.
  4. Spanyol Nagydíj, Barcelona, május 9.,
  5. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo, május 23.
  6. Azeri Nagydíj, Baku június 6.
  7. Kanadai Nagydíj, Montreal, június 13.
  8. Francia Nagydíj, Le Castellet, június 27.
  9. Osztrák Nagydíj, Spielberg, július 4.
  10. Brit Nagydíj, Silverstone, július 18.
  11. MAGYAR NAGYDÍJ, HUNGARORING, augusztus 1.
  12. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps, augusztus 29.
  13. Holland Nagydíj, Zandvoort szeptember 5.
  14. Olasz Nagydíj, Monza, szeptember 12.
  15. Orosz Nagydíj, Szocsi, szeptember 26.
  16. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr, október 3.
  17. Japán Nagydíj, Szuzuka, október 10.
  18. Egyesült Államok Nagydíja, Austin október 24.
  19. Mexikói Nagydíj, Mexikóváros, október 31.
  20. Brazil Nagydíj, Sao Paulo, november 7.
  21. Ausztrál Nagydíj, Melbourne, november 21.
  22. Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda, december 5.
  23. Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi, december 12.

2. A Mercedes gyenge formát mutatott a teszteken

A mindössze három naposra zsugorított téli tesztelés során a Mercedes meglepően gyenge formát mutatott Bahreinben. Már rögtön az első délelőttöt elvesztegették egy váratlan váltóhiba miatt, aztán meg a második napon Lewis Hamilton megpördült, és a kavicságyba tette a W12-t (aztán megpördült az utolsó napon is). A hétszeres világbajnok az új autó instabil hátulját tette felelőssé a hibákért, de Valtteri Bottas is sokat panaszkodott a nem megfelelő balanszra. Végül a teszt három napja alatt a Mercedes teljesítette a legkevesebb kört az összes csapat közül, és a legjobb köridejük is csak az ötödik helyre volt jó. A pletykák szerint az idei szabályváltozások a lapos dőlésű autókoncepciót alkalmazó Mercedest jobban sújtják, mint a jobban megdöntött Red Bullt.

3. A Red Bull erősebb, mint valaha

Az osztrákoknak önbizalomra adhat okot, hogy Max Verstappen autózta a legjobb időt a téli teszteken, és az is, hogy a pályán mutatott mozgása is a Red Bull R16B-nak volt a legjobb: a szakértők szerint úgy veszi a kanyarokat, mintha az aszfalthoz lenne ragasztva. A motorszállító Hondának a 2021-es szezon az utolsó lehetősége világbajnokságot nyerni, mert bejelentették, hogy év végén otthagyják a sorozatot (a motorjaikat licenc alapján, Ausztriában tovább fogja tovább gyártani a Red Bull az AVL segítségével). Éppen ezért a japánok mindent egy lapra feltéve vadonatúj motort készítettek 2021-re, amely valószínűleg nem sikerült rosszul. Szintén növeli a Red Bull esélyeit, hogy a tavalyi szezon legkellemesebb meglepetését okozó, futamgyőzelmet is szerző Sergio Pérezt leigazolták Verstappen mellé, a sorozatban alulteljesítő Alex Albon helyére.

4. Fernando Alonso visszatért

A kétszeres világbajnok idén nyáron tölti be a 40. életévét, de még mindig éhes a sikerre. 2018-ban keserű szájízzel hagyta ott a Forma-1-et, mert a Ferrari után a McLarennel sem sikerült világbajnoki címet szereznie, utóbbival még a dobogó sem jött össze három szezon alatt. Most legnagyobb sikerei helyszínére tér vissza, az egykori Renault istállóhoz, amelyet idénre Alpine-ra neveztek át, és amelynek a vezetősége is teljesen lecserélődött a téli szünet alatt (Laurent Rossi vette át a csapat vezetését Cyril Abiteboultól). Hogy Alonso nem felejtett el vezetni a kihagyás alatt, arra bizonyíték a két Le Mans-i győzelme, a WEC világbajnoki címe, a daytonai jó szereplése és a tavalyi Dakaron történt célba érése.

5. Aston Martin lett a Racing Pointból

A Racing Point csapat tulajdonosa, a milliárdos Lawrence Stroll idén Aston Martinra nevezte át az istállót (és rózsaszínről zöldre festette át), amely tavaly nagy meglepetésre a harmadik leggyorsabb autóval rendelkezett a mezőnyben. Sokan csalással vádolták őket, mondván, hogy csak lemásolták a Mercedes 2019-es autóját, de az FIA-tól csak kisebb büntetést kaptak egy azonos fékhűtő miatt. Idén is folytatódik az együttműködésük a Mercedesszel, a bajnoktól kapják a motort, a váltót és még sok más alkatrészt is. Sergio Pérezt elbocsátották, hogy leigazolhassák a Ferraritól a szezon elején elküldött Sebastian Vettelt. A négyszeres világbajnok tapasztalata aranyat érhet a brit csapat számára, és a másik pilóta, Lawrence Stroll is sokat tanulhat majd tőle. Csak az a kérdés, hogy a 2020-ban a Ferrarinál mutatott gyenge formája megmarad-e idénre, vagy pedig szárnyakat kap-e az új kihívástól, és a Mercedes-motoros Aston Martinjától. Vettel az új autót idén Honey Ryderre keresztelte el az első James Bond filmben, Ursula Andress által alakított női főszereplő után (apró szépséghiba, hogy Sean Connery csak a harmadik Bond-filmtől kezdve vezetett Aston Martint).

6. A Ferrari találhatott valamit

Az olasz istálló története legrosszabb szezonját produkálta tavaly, ami nagyobb részben a 2019-es csalás (?) miatt legyengített motornak (titkos paktumot kötöttek az FIA-val, ez volt a büntetés), kisebb részben a korán elbocsátott, demotivált Vettelnek volt köszönhető. Innen már csak felelé vezethet az útjuk 2021-ben. Bíztató jel, hogy a német pilóta helyére leigazolták az egyre érettebb és gyorsabb ifj. Carlos Sainz-ot a McLarentől. De az első számú pilóta valószínűleg a harmadik maranellói szezonjára készülő francia Charles Leclerc lesz, akivel ötéves szerződést kötöttek. Sokak szerint az a tény, hogy hosszas vonakodás után a Ferrari végül beleegyezett abba, hogy 2022-től a Forma-1-ben befagyasszák a motorfejlesztéseket, arra utal, hogy a 2021-es, vadonatúj motorjuk végre jól sikerült.

7. M. Schumacher a pályán

2021 legnagyobb szenzációja, hogy ismét lesz Schumacher a mezőnyben. A hétszeres világbajnok, jelenleg kómában fekvő Michael fiát, Micket az amerikai Haas csapat igazolta le. A 22 éves német tavaly megnyerte a Forma-2-es bajnokságot, és már évek óta a Ferrari pilótanevelő programjának legnagyobb ígéreteként tartják számon. Bár az egykörös tempó nem az erőssége, a versenyeken úgy szokott előre jönni, mint ahogy egykor édesapjától láthattuk. Schumacher a mezőny második leggyengébb autójában nem lesz esélyes futamgyőzelmekre, de neki valószínűleg már az is elég lenne, ha le tudná győzni balhésnak ismert csapattársát, az orosz Nyikita Mazepint, aki szintén az F2-ből érkezett. Az újoncok közül a legnagyobb sikereket Cunoda Júki, az Alpha Tauri versenyzője érheti el idén, mivel neki van a legütőképesebb az autója. A 20 éves japán pilóta már azzal is nagy szenzációt keltett, hogy a szezon előtti teszteken övé volt a második legjobb köridő, kevesebb mint 1 tizedmásodperccel maradt el Verstappentől…

8. Kevesebb idő van gyakorlásra

Nem csak a szezon előtti teszt lett sokkal rövidebb a szokásosnál (mindössze három napos), hanem a versenyek helyszínén is kevesebb lehetőség lesz a gyakorlásra, mivel a pénteki szabadedzéseket 90-ről 60 percre rövidítették le. Jó hír, hogy továbbra is 2-2 szettet használhatnak el a versenyzők ezeken a szabadedzéseken (a hétvégén összesen 13 szett áll rendelkezésükre), vagyis elvileg ugyanannyi kört tehetnek meg, így több lesz a látnivaló és kevesebb az üresjárat. De az biztos, hogy az összesen 60 perccel kevesebb szabadedzés meg fogja nehezíteni a megfelelő beállítások megtalálását a versenyekre. Szintén fontos változás, hogy a vasárnapi futamok ettől az évtől ismét egész órakor kezdődnek az előző években megszokott óra 10 perces időpontok helyett.

9. Először lesznek sprintversenyek

Nagy szenzáció lehet idén a kísérletképpen megrendezendő három sprintfutam (Kanadában, Olaszországban és Brazíliában), amelyek végeredménye határozza majd meg a vasárnapi rajtsorrendet. Pénteken rendezik a kvalifikációt a szombati, 100 km-es sprintversenyre. Egyelőre még sok a bizonytalanság az új formátum körül (hány szabadedzés lesz, kapnak-e ezért pontokat a versenyzők), de az biztos, hogy a sprintfutamok fel fogják pezsdíteni a kiválasztott három versenyhétvégét.

10. Hamilton ismét átírhatja a rekordokat

A Mercedes 36 éves brit versenyzője már magáénak tudhatja a legtöbb pole pozíció (98) és a legtöbb futamgyőzelem (95) rekordját, és a világbajnoki címek tekintetében is az első helyen áll (7, holtversenyben Michael Schumacherrel). Idén azonban lehetősége lesz a német legenda ezen rekordját is túlszárnyalni, és megszerezni a nyolcadik vb-címet. Ha ez sikerül Hamiltonnak, akkor nagy esély van rá, hogy év végén szögre akasztja majd a sisakját. Erre utal, hogy rendkívül hosszú egyezkedés után csak egy évre írt alá a Mercedeshez…

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....