Olykor a Föld nyolcadik kontinensének is nevezik a Holdat, és a szülőföld után megszületett a szülőbolygó kifejezés, ami japán kreálmány, az űrjárművek többsége viszont nemzetközi produkció.
A NASA keddi közlése szerint már 235 millió kilométert tett meg a Perseverance a júliusi kilövése óta, és még ugyanennyit fog megtenni.
A terveknek megfelelően a "vörös bolygót" célbavevő pályára állt Kína Mars-szondája, mely egy különleges kutató rovert szállít a fedélzetén. Az űrszerkezetet a dél-kínai Hajnan-szigeten lévő Vencsang felbocsátóközpontból indítottak útnak - adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna.
Mostantól hivatalosan Állhatatosságnak (Perseverance) nevezik az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Marsra tartó következő robotját - jelentette be csütörtökön a NASA.
- Fél évvel a vörös bolygóra tervezett indulása előtt sikeresen teljesítette futópróbáját az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója - közölte a NASA pasadenai bolygókutató központja.
A Mars 2020 kutatórobot a tervek szerint 2021-ben landol a vörös bolygón azzal céllal, hogy az esetleges múltbeli élet jelei után kutasson. A tudósok reményei szerint a hatkerekű Mars-járó útjába kerülő kőzetek között lesznek 3,9 milliárd évesek is – írja a BBC hírportáljára hivatkozva a hirado....
Szombaton már az ötezredik Mars-napját töltötte a vörös bolygón az Opportunity. A marsjáró a NASA Mars Exploration Rover programjának második robotja, 2004. január 25-én landolt a vörös bolygón, három héttel ikertestvére, a Spirit (MER-A) után.
Az Opel Dakar Team legújabb kalandja a Mentőexpedíció. Ezúttal nem arról van szó, hogy a csapat versenyzői, Szalay Balázs és Bunkoczi László segítettek valakin a sivatagban (bár ez is számtalanszor megtörtént, hiszen a Szahara tiszteletre és önzetlenségre nevel), hanem arról, hogy a csapat újabb...