Legnagyobb mértékű növekedését érte el az Infiniti történelme során Európában. A vállalat pénzügyi éve befejeződött március 31-én, majd a prémium autógyártó bejelentette üzleti eredményét, mellyel az európai piacon rekordot döntött.
A Nissan Europe ismertette az ENSZ Világélelmezési Programmal (World Food Programme) közös, egy évesre tervezett, jótékony célú kezdeményezését, amelynek célja, hogy biztonságosabbá tegye a szervezet tevékenységeihez kapcsolódó közlekedési-szállítási feladatokat, illetve javítsa a WFP...
Kitűnő helyszínt választott az Infiniti új prémium kompaktjának nemzetközi bemutatójához, melyhez festői környezetben jelölt ki tesztutat Lisszabon környékén a 12 magyar újságírónak. Azóta, november 11-én Budapesten is bemutatkozott a modell.
A Q30 világpremierjét a szeptemberi Frankfurti Autószalon tartják.
A Detroitban bemutatkozó Q60 Concept a márka első olyan típusa, ami turbós, hathengeres benzinmotort kapott.
A Q60-as tanulmányautó a jövő heti Detroiti Autószalonon ünnepli a világpremierjét, a szériaváltozat idén érkezik.
A Nissan luxusmárkájának 60 százalékkal több típusa lesz 2020-ra.
A BMW korábbi elnökhelyettese veszi át a Nissan luxusmárkájának irányítását.
Johan de Nysschen két évet töltött a Nissan luxusmárkájának vezetőjeként.
A Nissan prémiummárkája az általa támogatott Red Bull Racing Forma-1-es csapat segítségét is igénybe vette a Q50 Eau Rouge tanulmányautó elkészítéséhez.