2015.10.12.

A nemzetközi sajtó főként Lewis Hamilton közeledő címvédését taglalta, miután a Mercedes brit pilótája megnyerte vasárnap a Forma-1-es Orosz Nagydíjat, és 66 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben.

2015.10.10.

Az összetett pontversenyben második helyen álló Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő kezdheti az élről a vasárnapi futamot.

2015.10.10.

Félbeszakították a Szocsiban zajló Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati szabadedzését Carlos Sainz Jr. balesete miatt.

2015.10.08.

A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery megerősítette, a Forma-1 hivatalos gumiszállítója a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) együttműködve próbál megoldást találni a versenypályákon található törmelékek problémájára

2015.10.08.

Jenson Button nem kér a harmadik autókból, sem pedig abból, hogy egyes csapatok így kínáljanak lehetőséget fiatal versenyzőknek a rutinszerzésre. Az ötletet ismét elővevő Toto Wolff mindeközben kijelentette, az F1 a Red Bull elvesztését is túlélné

2015.10.01.

Bár a Mercedes versenyzői Japánban visszatértek a mezőny élére, a csapat tanácsadója, Niki Lauda attól tart, a jövő héten rendezendő Orosz Nagydíjon ismét gyengébb teljesítményt nyújtanak, hiszen megismétlődhetnek a szingapúri hétvégét megnehezítő problémák

2015.10.01.

Az FIA Motorsport Világtanácsa közzétette hivatalos 2016-as Forma–1-es versenynaptárát, melyből kiderül, az előzetes tervekkel ellentétben mégis márciusban kezdődik a jövő évi bajnokság, s változott a Magyar Nagydíj időpontja is!

2015.09.29.

A Renault felvásárolná a csőd szélére került Lotust, és gyári csapattal térne vissza a Forma-1-be. A 2011 óta csak beszállítóként közreműködő autógyár és az angliai istálló hétfőn tette közzé az erre vonatkozó szándéknyilatkozatát.

2015.09.28.

A nemzetközi sajtó főként a címvédő Lewis Hamilton újabb diadalát taglalta a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíj másnapján, illetve azt, hogy a 41. futamgyőzelmével Ayrton Sennát utolérő Mercedes-pilóta 48 pontra növelte előnyét az összetett pontversenyben csapattársával, a Szuzukában másodikként...

2015.09.28.

– Megkezdődött a Hungaroringen a 4,3 kilométeres pálya kopórétegcseréjének előkészítése, újraaszfaltozzák a pályát és új rázóköveket raknak le; a teljes beruházás költsége bruttó 750 millió forint, amelyet a cég saját forrásból biztosít – nyilatkozta a Világgazdaságnak a Hungaroring Zrt. elnök-...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..