Monacótól tilos lesz szemetelni a versenyzőknek: tiltani fogják a sisakfóliák eldobálását. A McLaren bajnokai furcsának találják a szabályozást, de elárulták, több megoldást is kipróbálnak majd…
A Goodyear és a Nemzetközi Autómobil Szövetség (Federation Internationale de l’Automobile, FIA) aláírta azt a szerződést, melynek értelmében a Goodyear az FIA ETRC kamion EB (FIA European Truck Racing Championship) kizárólagos abroncsbeszállítója lesz.
Módosult a versenynaptár, a Forma-1 Menedzsment (FOM) és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) első embere szabad kezet kapott, ismertették a motorfejlesztésre és a gumihasználatra vonatkozó szabályokat – több fontos kérdésben döntött a Motorsport Világtanács (WMSC)!
Az FIA Motorsport Világtanácsa közzétette hivatalos 2016-as Forma–1-es versenynaptárát, melyből kiderül, az előzetes tervekkel ellentétben mégis márciusban kezdődik a jövő évi bajnokság, s változott a Magyar Nagydíj időpontja is!
A Forma-1 korábbi orvosa, Gary Hartstein komoly kritikával illette a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA) és a szervezet orvosi bizottságának vezetőit; elmondása szerint a testületet is felelőssé lehet tenni Jules Bianchi haláláért.
Hosszabb kihagyás után folytatódik, Mesél a Taxi című rovatunk.