A Mitsubishi Motors a vártnál kedvezőbb működés profitról és növekvő bevételről számolt be a március végével záródott pénzügyi év alapján.
- Bár növelte árbevételét az első negyedévben az előző évihez képest az amerikai Boeing repülőgépgyártó, üzemi eredménye csökkent a 2015 január-márciusi időszakhoz viszonyítva.
- A MÁV-csoport tavaly 39,9 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, negyedik éve kiegyensúlyozott, eredményes gazdálkodást folytatott - mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán egy budapesti háttérbeszélgetésen.
- Elsősorban a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása, valamint a kínai kereslet visszaesése miatt 1,4 százalékkal csökkent a Groupe PSA (korábbi nevén PSA Peugeot Citroen) árbevétele az első negyedévben - közölte a francia autógyár szerdán.
Növelte forgalmát és nyereségét a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) az első negyedévben - a világ hetedik legnagyobb autógyártójának működési profitja csaknem megduplázódott.
Éves utasforgalmuk 118 millió volt az elmúlt évben, flottájukban 714 gép található – ez a Southwest Airlines.
A több mint 60 országban jelen lévő nemzetközi Generali Csoport erős növekedéssel zárta a 2015-ös évet. A működési eredmény meghaladta a válság előtti szintet: 6,1%-os növekedéssel 4,8 milliárd eurót tett ki, míg a bruttó díjbevétel 4,6%-kal emelkedetett az előző évhez képest, és meghaladta a...
- A Mol Nyrt. igazgatósága 55 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésének - tette közzé a Mol a BÉT honlapján csütörtökön.
- Tavaly 46,154 milliárd forintos konszolidált árbevételt produkált a Rába Csoport, ez 3,7 százalékos csökkenés az előző évihez képest. Ugyanakkor a bruttó eredmény 5,3 százalékkal 9,677 milliárd forintra, az üzemi eredmény 16 százalékkal 2,194 milliárdra, az EBITDA pedig 8,3 százalékkal 4,463...
- Az olajár csaknem 40 százalékos esése ellenére is kiemelkedően teljesített a Mol-csoport tavaly a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint.