Hihetetlen, de van amiben a Fabia versenyképes a legendás F40-es sportkocsival.
Az Ariya lapos alváza stabil és kiszámítható utazási élményt biztosít, míg az „előre irányuló intelligens aerodinamikai pajzs” és a tiszta vonalvezetésű karosszéria csökkentik a légellenállást - írja a márka közleménye.
Forma 1-es cikksorozatom harmadik és egyben utolsó állomásához érkezvén az aerodinamika témakörébe teszünk egy röpke bepillantást. A gumiabroncs és a...
Csak óvatosan a várakozásokkal a 2017-es új szabályok kapcsán – figyelmeztet a Williams technikai igazgatója. Pat Symonds szerint a realitás kisebb változást ígér, mint az előzetes jóslatok.
A csapatok első érdemi szimulációi alapján jövőre mintegy 3 másodpercet gyorsulnak majd az autók, ami egyes pályákon körrekordokat fog eredményezni, illetőleg az eddigi legnagyobb, akár 5,5 G-t is meghaladó fizikai terhelésnek fogja kitenni a versenyzőket, tudta meg a Motorsport hírportál.
A légellenállás. Aki ennek a témának a feldolgozásába belefog, kiengedi a szelet a palackból… Hamar belekerülünk a légellenállás csökkentését tárgyalva az autók formavilágába, és ennek nincs se vége, se hossza.
Az amerikai Car & Driver egy független vizsgálaton mérte meg a legáramvonalasabbnak mondott autók légellenállását.