Ha rajta múlna, Max Verstappen meghosszabbítaná a 2017-es szezont, most ugyanis, hogy éppen lendületbe jött, nem sok kedve van szüneteltetni a versenyzést, és „téli pihenőre” vonulni. A csapattárs, Daniel Ricciardo eközben győzelemmel búcsúztatná az idényt.
A Toyota bejelentette, ki lesz a négy pilóta közül az egyik, aki november 19-én a Bahreini Nemzetközi Versenypályán vezeti majd a TS050 HIBRID gépet a “Újoncok Tesztjén”, amit harmadszor rendeznek meg a FIA Hosszútávú Világbajnokság keretében. A másik három autóvezető kilétére csak a teszt...
A november 16-19. közötti Ausztrál Rallyn a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team már értékes következtetéseket vonhat le a FIA Rally Világbajnokságban eltöltött első szezonjáról.
Az Opel Dakar Team fennállása során jó néhányszor szembenézett már a kihívással, amit egy új versenyautó építése jelent, és szerencsére mindig meg is felelt neki - ezúttal is ez a feladat.
Pályafutása első országos bajnoki futamgyőzelmét aratta hétvégén a Vincze Ferenc, Bazsó Attila kettős – ez az év végi harmadik helyet is jelenti a párosnak. A fiatal pilóta tizenöt gyorsasági szakasz közül tízet megnyert, és bár Turán Frigyesben és Ranga Péterben kemény ellenfélre talált,...
- Sergio Marchione a Ferrari elnök-vezérigazgatója szerint a gyár kivonulhat a Forma-1-ből 2020 után, amennyiben a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.
- A negyedik Forma-1-es világbajnoki címével holtversenyben az örökranglista harmadik helyére előrelépő Lewis Hamilton úgy érzi, képes még további sikerekre.
A Pro Racers duója, Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón szépen szeretné búcsúztatni Egerben az idei bajnoki szezont, és szívesen felidéznék a 2013-as itteni teljesítményüket.
- A Peugeot számára a 2018-as lesz az utolsó Dakar, a francia csapat a januári tereprali-viadalon az ideihez hasonlóan rendkívül rutinos versenyzőkkel indul.
A Ferrari könnyen válságba kerül egy-egy rossz eredmény, vagy váratlan kisiklás után, a gödörből pedig csak nehezen tud kimászni – jelentette ki a csapat korábbi mérnöke, Toni Cuquerella miközben a vörösök és Sebastian Vettel 2017-es szezonját elemezte.