Eger rali

Eger rali: Vincze, Bazsó kettős első futamgyőzelme

2017.11.05.

Pályafutása első országos bajnoki futamgyőzelmét aratta hétvégén a Vincze Ferenc, Bazsó Attila kettős – ez az év végi harmadik helyet is jelenti a párosnak. A fiatal pilóta tizenöt gyorsasági szakasz közül tízet megnyert, és bár Turán Frigyesben és Ranga Péterben kemény ellenfélre talált, igazából végig kontroll alatt tartotta a versenyt.

- Nem kezdtük extrán jól a versenyt, az első kör után csak a második helyen álltunk, de azután változtattunk a beállításon, és ennek köszönhetően sokat gyorsultunk – értékelt Vincze az nso.hu portálnak. Navigátora vasárnap ünnepelte 44. születésnapját, úgyhogy ennél szebb ajándékot aligha kaphatott/szerezhetett volna. – Egymás után nyertük a gyorsaságikat és az első nap végére olyan előnyt gyűjtöttünk, hogy azt már csak be kellett osztani. Sikerült. Eléggé elfáradtunk, mert hosszú verseny volt, sok gyorsaságival, és biztosan kell még két-három nap, hogy feldolgozzuk, összejött, amiért egész évben dolgoztunk - nyilatkozta.



A második helyen érkező Turán Frigyes és Farnadi Ágnes is űzte hajtotta a Fiestát, annyira, hogy Vinczén kívül csak ők tudtak szakaszt nyerni (ötöt, vagyis a gyorsaságik egyharmadát) ezen a versenyen. Voltak szakaszok, amelyeken tizedmásodpercek döntöttek közöttük, s a végső különbség sem olyan „hű de megnyugtató”.

A nap eseményeihez tartozik, hogy a 10. szakaszon (vagyis a vasárnapi elsőn) történt egy baleset, amely miatt majd' egy órán át állt a verseny: az egyik versenyzőpáros egy lassítónál elsodort egy sportbírót és ráesett az előzőleg balesetet szenvedő riválisra. - A sérült sportbírót mentőhelikopterrel kórházba szállították, az állapotáról egyelőre nincs hivatalos információ - írja az nso.hu.



EGER RALI, AZ OB 7. FUTAMA

Abszolút végeredmény: 1. Vincze Ferenc, Bazsó Attila (S-Motorsport, Skoda Fabia R5) 1:05:44.6, 2. Turán, Farnadi (Turán Motorsport, Ford Fiesta R5) 13.9 másodperc hátrány, 3. Ranga P., Szőke (Ranga Motorsport, Skoda Fabia R5) 38.1 mp h.

Az ob végeredménye (nem hivatalos): 1. Herczig Norbert, Igor Bacigal (Skoda Rally Team Hungária, Skoda Fabia R5) 141, 3. Hadik, Kertész (Hadik Autósport, Ford Fiesta R5) 121, 3. Vincze, Bazsó 117.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....