2021.06.15.

A prémium sláger crossover második generációjaként a vadonatúj NX új fejezetet nyit a Lexus számára, ugyanis külső és belső formatervével, valamint hajtásláncaival egyaránt új irányokba tart, beleértve a Lexus történelmének első plug-in hibrid elektromos hajtását. A továbbfejlesztett...

2021.06.08.

A Toyota újra meg akarja építeni kisautójának, az Aygo-nak az utódját Kolinban, Csehországban. A gyártó már bemutatott egy tanulmányt az új járműről – írja az aotomobilwoche.de

 

2021.06.08.

Az autómárka ugyan nem stimmel, ahogy az ország sem, de a Los Angeles-i közkönyvtár megismételte Kovács úr legendás történetét: 26 év után Toyotára cserélte Toyotáját.

2021.06.05.

Innen nézve úgy tűnhet, hogy a világon eluralkodott a SUV-káosz, azonban ez korántsincs így. Ezt persze senki sem tudja jobban a Toyotánál, aki továbbra is hisz a szedánokban.

2021.06.02.

Úgy tűnik, hogy valaki beszabadult a srí-lankai Homasitába, és az összes légterelőt és kamu légbeömlőt felvásárolta, hogy a többiről ne is beszéljünk.

2021.05.31.

A 2013-ban tragikus körülmények között elhunyt mozisztár az első részben vezette az azóta már tuningikonná vált, turbómotoros A80-ast, ami most kalapács alá kerül és várhatóan rekordösszegért fog elkelni.

2021.05.31.

Átalakított tuningautóból láttunk már gyorsat, hangosat, kényelmeset, ültetettet, emeltet, nyújtottat, rövidítettet is, de olyat, amelyiknek heccből megduplázták a kerekei számát, talán még sosem. Egy indonéz autóépítő vette észre a piaci rést, és alakította át nyolckerekűvé Toyota Vios-át.

2021.05.28.

A Toyota és iparági partnerei olyan innovatív rendszert dolgoztak ki, és vezetnek be elsőként Kaliforniában, amely lehetővé teszi, hogy a Toyota pontosan annyi, száz százalékban zöld energiát állítson elő, amennyit ügyfelei hálózatról tölthető járművük feltöltésére felhasználnak. 

2021.05.25.

Amikor 1989-ben megjelent a piacon a Toyota MR2 második, W20-as nemzedéke, az Ucsida Kunihiro által tervezett lapos, bukólámpás karosszéria és a középmotoros elrendezés miatt sokan már akkor is az elérhető árú „japán Ferrarit” látták benne, de vannak olyan tulajdonosok, akiknek ez...

2021.05.13.

A Subaru 2022-ben megkezdi a Toyota-val közösen kifejlesztett Solterra elektromos crossover értékesítését. Most a nyilvánosság előtt is bemutatták a modell dizájn-sziluettjét.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Az utóbbi hetekben meredeken zuhanni kezdtek a Tesla eladásai Európa egyes országaiban, amit....
2025.02.12
A Pestről Budára vezető oldalról átrepült a másik útpályára, és ott a forgalommal szemben állt meg....
2025.02.12
Hetedik szakaszán a Porsche Taycan megállt Malajziában a Join the Porsche Ride részeként.....
2025.02.12
A jelenlegi technológiáknál hatékonyabb eljárással növelné a nagyfeszültségű akkumulátorok....
2025.02.12
Elégedettségét fejezte ki a magyar határvédelem kapcsán Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden....
2025.02.12
Az európai gyártó 5-10 évvel későbbre tolná a ZEROe hidrogénüzemű repülőgép forgalomba állítását,....
2025.02.12
A német gyártó remekül szerepel az európai piacon elektromos modelljeivel, legújabb, belépő szintű....
2025.02.12
A Formula 4-es spanyol bajnokságban töltött tavalyi idény után a 2025-ös esztendőben szintet és....
2025.02.12
Géptervező laboratóriumot adtak át a Debreceni Egyetem műszaki karán kedden, az ipar és az oktatás....
2025.02.12
A Volkswagen két modellje, a Golf és a Passat is dobogós lett az importált használt autóknál....