Sikerrel szerepelt az Opel az idei Falugondnoki programban. A márka palettájáról a Vivaro Combi került be ebbe a körbe és a sikerrel pályázó kistelepülések közül mintegy négyszázan választották ezt a modellt.
A győztes az Opel Astra! Az Opel új kompakt sztárját ismerték el tegnap este Berlinben az autóipar Oscarjával, amikor odaítélték a kategória „Arany Kormánykerék” díját. Az Astra még csak október közepén jelent meg a márkakereskedőknél, de máris megszerezte a fontos kitüntetést
Az Opel német autógyártó vállalat visszautasítja azt a vádat, hogy megsértette az európai környezetvédelmi szabályokat.
Az utóbbi időben azt vettem észre magamon, hogy kifejezetten megkedveltem az Opel márkát. Nem tudatosan, inkább csak tudat alatt kezdtem a korábbi semleges álláspontom után szimpátiával gondolni a német autógyártóra. Egy autóipari szakember erre nyilván azt mondaná: nem is csoda, hiszen az új...
Az Astra TCR kétliteres turbómotorja 330 lóerős, az ára megközelíti a 30 millió forintot.
Hiába lett a Liverpool edzője, ez nem jelenti azt, hogy autótípust váltott volna az egykori dortmundi sikergyáros.
A General Motors – ez nem is lehet másképpen – minden autóhoz kötött, élenjáró, szélesen értelmezett technikában az egyik vezető gyártó. Ma az autó a világhálóba kötött autó, a „connected car”. A connected car a teljes lefedettségű mobil internet révén a világgal összekötött járművet jelenti,...
Az Opel az idén 580 ezer motort gyárt szentgotthárdi gyárában, jövőre pedig 700 ezer darab fölé emelik a termelést; ez a terveknek megfelelően, párhuzamosan halad az asperni üzembeli motorgyártás kifutásával - mondta Dános András, az Opel Magyarország PR-igazgatója az MTI-nek.
Az Opel október közepén mutatja be a privát csapatok számára fejlesztett, 330 lóerős Astra TCR versenyautót.
Az Arany Pedál-díjért folyó verseny a közutakon zajlik, a nyertes pedig az, aki a legbiztonságosabban közlekedik. A hat hétig tartó közlekedésbiztonsági valóságshow-ban szereplő jármű volánja mögé idén hazai hírességek ülnek, akik a legmodernebb technika támogatásával tesznek a balesetmentes...