2014.06.29.

Összesen 211 millió forintos összköltségű beruházással járműipari kutatás-fejlesztési (K+F) projektet valósított meg a szigetszentmiklósi Draspó-Tempó Kft., az autóalkatrészek gyártásával és forgalmazásával foglakozó cég a megvalósításhoz az Új Széchenyi terv pályázatán 71 millió forintos...

2014.05.14.

A Stadler Rail Csoport építi meg a világ első egyszintes, alacsonypadlós nagysebességű vonatát, amely az Alpokon keresztül, észak-déli irányban vezető nemzetközi hálózaton jár majd - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

2014.05.13.

Az 1000. fejlesztőmérnök is megkezdte munkáját a Bosch budapesti fejlesztési központjában, amelynek bővítése jelenleg is folyik.

2014.05.07.

A gumiabroncs-fejlesztés számos lépését napjainkban már számítógépek segítségével végzik, azonban a gépek nem helyettesíthetik a tesztpályákon mért eredményeket és a komoly tapasztalattal rendelkező tesztpilóták szubjektív véleményét.

2014.02.24.

- Az első kutatási ciklust éljük meg, s ebben a hibrid és elektromos hajtáson van a hangsúly. A másik fontos cél, hogy a városok intelligens közlekedésében, az úgynevezett „smart city – smart transportation” témájában eredményeket érjünk el – fogalmazott lapunknak adott interjújában dr....

2014.02.17.

Az Európai Unió új, 2014-ben induló kutatási és innovációs keretprogramjából, a Horizont 2020-ból 300 millió eurót kellene lehívnia a magyar cégeknek – jelentette ki Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke Győrben tartott sajtótájékoztatóján.

2013.09.28.

Három termékcsoportban is új termékeket fejlesztett az OBO Bettermann magyar leányvállalata. A fejlesztésekkel egy időben a hozzájuk tartozó sorozatgyártási technológiákat is bevezették - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....