– Kínai töltőállomás- és szervízhálózat kiépítését – jelentette be Elon Musk, a Tesla elnök-vezérigazgatója kedden Pekingben, abból az alkalomból, hogy átadták helyi tulajdonosainak az első nyolc elektromos autót.
A Volkswagen csoport prémiummárkája, az Audi az idén félmillió autót tervez értékesíteni a világ legnagyobb nemzeti piacán, Kínában.
Egymilliárd eurós üzemberuházással erősít Kínában a Daimler.
– Jelentős visszaesést mértek a kínai autópiacon 2014 februárjában, a holdújévi ünnepek hónapjában a januári rekordeladásokhoz képest, a csökkenés a hazai gyártású autókat érintette leginkább – derült ki a kínai autógyártók szövetségének adataiból.
Napról napra rosszabb a levegő minősége Pekingben, mind többen panaszkodnak torokfájásra, szédülésre, a kórházakat megjárt emberek teltházakról számolnak be.
Vége a földalatti peronján és a metrókocsikban való tésztalevesezésnek, a főtt kukorica majszolásának, a gőzölgő húsos batyuk falatozásának, a szójaitalok és egyéb szörpök szürcsölésének Pekingben. Legalábbis ezt vetíti előre a főváros új rendelkezése, amely március tizedikén lép érvénybe.
Környezetbarát energiaforrások kombinálásával működő nagysebességű vonatok fejlesztésén dolgozik az egyik legnagyobb kínai vonatgyártó cég - írja a sina.com hírportál.
Drasztikusan csökkentik a kivételes közlekedési lehetőségeket - így például a piros lámpán való áthajtást - garantáló engedélyek számát Kínában a hivatali privilégiumok megkurtításának újabb körében - számol be a kínai állami média.
A General Motors és kínai partnere, a Shanghai Automotive (SAIC) másfél millió autót hív vissza a benzinpumpák meghibásodása miatt az ázsiai országban - jelentette be pénteken a termékbiztonsággal foglalkozó hatóság Pekingben. A GM kínai képviselete megerősítette a hírt.
Kínában a rekordokat döntő légszennyezés visszaszorítására Tiencsin városa is korlátozza a forgalomba helyezhető járművek számát - jelentette a városi közlekedési hivatal.