2014.03.06.

Erős évkezdet után februárban tovább növelte eladásait a Daimler: az egy évvel korábbinál 16,5 százalékkal több, 104 ezer 968 Mercedes gépkocsit értékesített.

2014.03.06.

A brit Ken Searle egész életét autók eladásának szentelte, a legtöbbet Nissanokból adott el.

2014.02.25.

– A Menedzserek Országos Szövetsége 2013-as Év Menedzsere díját Kővágó-Laky Andrea, a Ford Közép-és Kelet-Európai Kft. ügyvezető igazgatója és Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója nyerte, az Év Fiatal Menedzsere címet pedig Nátrán Rolandnak, az EXIM vezérigazgatójának...

2014.01.30.

Téves elképzelés, hogy a nőket csak az autó színe érdekli, a hölgyek többsége ugyanis beleszól az autóvásárlással kapcsolatos egyéb részletekbe is: a gépkocsi márkájának, formájának, valamint extráinak kiválasztásakor befolyásolják a végső döntést, sőt vitázni is hajlandóak. Különösen igaz ez...

2014.01.16.

A Volkswagen-csoport magyarországi importőre a 2012-es 17 ezerről 22 ezerre növelte eladásait tavaly, ezzel 30 százalékos piaci részesedést ért el.

2014.01.10.

A válság bebizonyította, egyetlen autókereskedő sem lehet sikeres vásárlói bizalom nélkül és az ügyfelek hosszú távú érdekeinek figyelmen kívül hagyásával!

2014.01.08.

A fekete autók a legkedveltebbek, ezekből adtak el a legtöbbet tavaly Németországban – derül ki egy felmérésből. Szépen jön fel a fehér, egyre kevésbé kedvelt a piros.

2014.01.06.

Csökkentek a japán gépjárműeladások 2013-ban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A minijárműveket nem számítva 2013-ban 3,262 millió gépjárművet adtak el Japánban, 3,8 százalékkal kevesebbet, mint 2012-ben. A visszaesésben az is szerepet játszott, hogy szeptemberben a japán kormány...

2014.01.02.

A JATO Dynamics legfrissebb decemberi új autó forgalomba-helyezési összesítése szerint 2013. december hónapban összesen 5,047 darab új személygépkocsi, valamint 1.507 darab 3,5 tonna összsúlyt nem meghaladó kishaszon-gépjármű került forgalomba.

2014.01.02.

Tavaly összesen 67 557 személygépjárművet és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, csaknem 3600-zal - 5,6 százalékkal - többet mint 2012-ben - derül ki a Datahouse Kft. adataiból.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....
2025.12.23
Rosta Gergely, az Opel magyarországi igazgatója ünnepélyes keretek között adta át az ötszázadik....
2025.12.23
A leállósávban állt meg a rendőr és a tűzoltó, amikor letarolta őket a kisbusz. ..
2025.12.23
A Škoda Auto az év eleje óta már 100 000 darab tisztán elektromos Elroq kompakt SUV-ját gyártotta....
2025.12.23
A KTM motorkerékpár-gyártó visszahívja a KTM 390 Adventure R, Adventure X, Enduro R és SMC R....
2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....
2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....