Mint a világ sok országában, nálunk is a taxis szakmai szervezetek és a szabályozó hatóságok tiltakozását váltotta ki az Uber okostelefonra készült alkalmazásának a megjelenése. Pedig a közösségi autóhasználat ötlete, vagyis amikor többen ülünk egy autóba, és a magunkét otthon hagyjuk, sokak...
A DB10-esből mindössze 10 darabot gyártanak majd, és mindet a filmkészítők rendelkezésére fogják bocsátani.
Karbantartás miatt üzemszünet lesz a teljes HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszerben december 7-én, vasárnap hajnali 2 és 4 óra közötti időszakban - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. pénteken az MTI-vel.
E heti rajzunk készítője Gaál Tibor, Tboy, rajzának címe: Autón érkezik a Mikulás.
Csökkentette bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
2013-ban jelent meg a Főtaxi Zrt. kiadásában Hidvégi János Péter könyve 100 éves a Főtaxi címmel. Ebből közlünk fejezeteket.
Még csak egy hete rajtolt el az ISDC, vagyis az autós szakmák első hazai közlekedésbiztonsági versenye, de az élen máris nagyon szoros az állás. Az automatikusan gyűjtött fedélzeti adatok kiértékelése azt mutatja, hogy az első forduló végén, közel 2000 megtett kilométerrel a háta mögött a...
– A használtan importált 1-5 éves autók jelentős részét áfacsalás útján hozzák Magyarországra – állítja piaci tapasztalatokra hivatkozva a Das Weltauto az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Van olyan kocsi ami négyen gurul és akad olyan, amelyik tízen, de volt idő, amikor kettő is elég volt, igaz akkor még ember, vagy ló vontatta a kerekes járművet, készült már kerék fából, alumíniumból és karbonból is.
A vadonatúj Shelby GT350 Mustang igazi telivér, motorja egy magas fordulatszámra hangolt 5,2 literes V8-as blokk, teljesítménye több mint 500 lóerő – ez a Ford eddigi legerősebb sorozatgyártású szívómotorja.