Aston Martin

Egyedi Aston Martinnal száguld majd James Bond az új filmjében

2014.12.05.

A DB10-esből mindössze 10 darabot gyártanak majd, és mindet a filmkészítők rendelkezésére fogják bocsátani.

Nagyszabású sajtótájékoztatón mutatták be a következő, „Scpectre” című James Bond mozi legfontosabb autóját, amely ismét egy Aston Martin lesz. A brit titkosügynököt megformáló Daniel Craig a jövő novemberben mozikba kerülő filmben egy DB10-essel üldözi majd az ellenségeit, az autót Andy Palmer, az Aston Martin idén kinevezett vezérigazgatója mutatta be az újságíróknak. „Ez a legexkluzívabb DB, amit valaha készítettünk. Csak 10-et gyártunk belőle, reméljük, James Bond nem fogja az összest összetörni” – nyilatkozta a Nissantól jött cégvezető.

James Bond és az Aston Martin kapcsolata immár 50 éves, ugyanis Sean Connery először az 1964-es Goldfingerben használta a brit sportautómárka egyik modelljét, a legendás DB5-öst. A 2015-ös „Spectre” mozifilm forgatása jövő héten kezdődik, a munka Londonban, Mexikóvárosban, Rómában, az osztrák Alpokban, Marokkóban és a Pinewood Stúdióban zajlik majd.

Bár a DB10-es nem lehet majd megvásárolni, mégis fontos a cég ügyfelei számára, mert megmutatja, hogy milyen irányba mozdul el a cég formatervezési részlege a következő években, a DB9 utódja vélhetően nagyon hasonlóan fog kinézni. Marek Reichmann, az Aston Martin dizájnigazgatója vezette a formatervező csapatot a munka során, de a filmkészítők, így Sam Mendes rendező is közreműködött a végső dizájn kialakulásában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....