Csúcsidőszakban kizárólag nőket szállító metrókocsik beállítását kezdeményezték a pekingi népfront tagjai, ám a földalatti üzemeltetését felügyelő illetékesek egyelőre nem foglaltak állást a kérdésben.
Új ügyvezető igazgatót neveztek ki a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gyárának élére, Jochen Limberger a magyarországi Bosch meghatározó autóipari alkatrészek gyártóközpontjáért felel - közölte a német társaság az MTI-vel hétfőn.
Seszták Miklós Nemzeti Fejlesztési Miniszter és Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere nagyszabású rendezvény keretében, Corn Prinzhorn osztrák tulajdonos jelenlétében adta át a Dunapack Kft. nyíregyházi gyárának közel 1,7 milliárd forintos fejlesztését.
Sok-sok levelet kapok, akiknek az írói arról számolnak be, hogy hátramenet közben balesetet szenvedtek el. Van, aki elismeri a hibáját, hogy nem volt kellően körültekintő, de sokan azzal próbálnak védekezni, hogy a másik fél jobban figyelhetett volna.
Ötmilliárd forint értékben gyárt és szállít katasztrófavédelmi eszközökhöz alvázakat a Rába Jármű Gyártó és Kereskedelmi Kft. a BM Heros Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. számára - az erről szóló tájékoztatás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A DKW Schnellaster Elektro-Wagenből mindössze 100-at gyártottak, ma már csak kettő létezik belőle.
A japánok előnye csökkent tavaly, a Volkswagen már 2015-ben átveheti az elsőséget.
Sehol nem okozott nagyobb fennakadásokat a hétvégén a dunántúli havazás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.
Miközben az év első hónapjaiban a magyarok közül is sokan utaznak el síelni, a néhány napos kiruccanásokra gyakran felejtenek el utasbiztosítást kötni. Pedig a síelés veszélyes sport, és igen sokba is kerülhet: akár egy kisebb baleset egészségügyi és mentési költsége is több száz, akár több...
Az elmúlt 48 órában a rendőrök 88 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 4 balesetben 4 személy vesztette életét, 28 súlyos és 56 könnyű sérüléssel végződött - olvasható a police.hu-n.