Az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el az ország egész területén - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata hétfőn.
Ilyen is ritkán fordul elő. Olyan erős szél fújt a reptéren, hogy a guruló hidat nem tudták rögzíteni a repülőgép kijáratához, így az utasok kénytelen voltak egy órát a helyükön ülni, amíg elhagyhatták a gépet.
Egy évvel ezelőtt, 2014. december 5.-én zárt be az Opel Bochumban levő gyára. Az egykori 3600 alkalmazottból 2500-en még mindig állás nélkül vannak.
Az OMSZ riasztást adott ki az erős szél miatt.
Személygépkocsi és két kamion karambolozott a 81-es úton Magyaralmás és Söréd között, az érintett útszakaszt lezárták - közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség Fejér megyei szóvivője kedden az MTI-vel.
Fiatal felnőtteknek indít iskolai osztályt az Audi. A képzés januárban kezdődik, 24 héten át tart és húsz fiatalt iskoláznak be.
Megelégedésének adott hangot a német szövetségi közlekedési miniszter a Volkswagen által benyújtott dízelmotor-átalakítási tervekkel kapcsolatban, amellyel a megkövetelt határérték alá szorítják le a motorok tényleges károsanyag-kibocsátását.
Levelet kaptam egy kedves olvasótól, a következő felvetéssel: Nem többsávos útról kanyarodok egy többsávos útra jobbra, de nem a jobb szélső sávba, hanem egyből a belső sávba,. mivel pár méter után sávlezárás van. (kék autó). Szemből szintén kanyarodik egy jármű balra ugyancsak a belső sávba....
– A Lukoil a szakértők által vártnál nagyobb, 61,5 százalékos nyereségcsökkenésről számolt be a harmadik negyedév alapján hétfőn.