Elektromosra cseréli benzinnel és dízelmotorral működő gépkocsiparkját New York városa – 2050-ig 80 százalékkal csökkentenék a károsanyag-kibocsátásának mértékét a 2005-ös adatokhoz képest.
A devizaalapú kölcsönök bizonyos típusainak részét képező árfolyamműveletek nem tekinthetők befektetési szolgáltatásnak, ezen műveletek nem tartoznak tehát a befektetők védelmére vonatkozó uniós jogszabályok hatálya alá - állapította meg az Európai Unió Bírósága egy magyar ügyre vonatkozóan a...
– Halálos baleset történt a Pest megyei Taksonyban vasárnap hajnalban: villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi, amelynek egyik utasa a helyszínen életét vesztette – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Tűz volt egy Kaszpi-tengeri olajfúróplatformon, 30 munkás eltűnt, egy életét vesztette - közölte szombaton a SOCAR azerbajdzsáni állami olajvállalat, amely az eltűnt olajmunkások listáját is nyilvánosságra hozta.
Futóverseny miatt vasárnap forgalomkorlátozások lesznek érvényben Budapest belvárosában, módosul a 2-es villamos, a 83-as trolibusz, továbbá a 15-ös és a 115-ös busz közlekedése is - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.
Novemberben is több utast szállítottak Európa legnagyobb diszkont légitársaságai 2014 novemberéhez képest, a Ryanair kétszámjegyű bővülést ért el - derül ki a társaságok honlapján publikált utasforgalmi statisztikákból.
Heidi Senger-Weiss, a Gebrüder Weiss nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat felügyelőbizottságának tagja és részvényese november 25-én felvételt nyert a logisztikai panteonba. Ő az első nő, aki helyet kapott a hírességek között. Mintegy 150, a politika, a tudomány, az ipar és a...
A gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentiméteres kategóriájának 2011-es győztesével, a spanyol Nicolas Terollal erősített a magyar Schmidt Racing, amely teljes szezont fut jövőre a Superbike-vb Supersport géposztályában.
Egyelőre nem tudjuk, idén mikor lepi el az utakat a hó, de jobb felkészülten várni rá. Bár hazánkban ritkábban esik jelentős mennyiségű hó, a téli csapadék mégis sokarcú lehet, mely sokféleképpen nehezítheti meg az autósok életét. A Generali a Biztonságért Alapítvány tanácsai segítenek abban,...
A BMW Motorsport által ezen a héten megrendezett DTM Young Driver Test során négy tehetséges ifjú kapott lehetőséget arra, hogy megszerezze első versenypályás tapasztalatát a BMW M4 DTM versenyautóval. A tréninget december 1-3. között rendezték meg a spanyolországi Jerez de la Frontera...