Összeütközött két személyautó a 6-os főúton Százhalombattánál szombat délután, az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
Az új idők szele Mikulást sem kíméli, legalábbis ami a közlekedési szokásait illeti: a Jaguar látszólag ráérő mérnökei egy korszerűbb járgányt terveztek számára – kíváncsian várjuk, mikor fogja lecserélni Rudit és barátait.
Folytatódik az M3-as autópálya országhatárig tartó továbbépítésének tervezése - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Nyíregyházán. Seszták Miklós a helyszínen - a négymilliárdos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei útfejlesztési program részekén - átadta a 41-es út új körforgalmú...
Változik a tömegközlekedés rendje karácsonykor és újévkor a fővárosban, december 24-én a nappali járatok délután 4 óráig közlekednek, 31-én éjjel pedig sűrítik az éjszakai járatokat.
A BKK-s dolgozói tesztkártyák kiosztásával megkezdődött az elektronikus jegyrendszer első próbaüzeme - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A Fiat Chrysler Automobiles vezérigazgatója olasz lapok szerint azt mondta, évek óta gondolkodnak azon, hogy az Alfa Romeót visszavigyék a versenypályára, mert hírneve megérdemlené, bár ennek módját egyelőre nem találták meg.
Átadták pénteken a 61-es főút Nagykanizsát elkerülő, mintegy 3,3 kilométeres szakaszát, amelynek építési munkáit öt éve félbehagyta az akkori kivitelező, a munkálatok pedig új közbeszerzési eljárás után csak idén márciusban indulhattak el újból.
Egy napot „elcsalnak” a karácsonyból. Nincs más lehetőségük, hiszen december 27-én reggel hét órakor jelenésük van az Africa Race adminisztratív és technikai gépátvételén Monacóban, így azután karácsony másodnapja az utazás jegyében telik. Szalay Balázs és Bunkoczi László számára már-már...
A SEAT Alhambra a 2015-ös év abszolút győztese. A Maxivan kategóriában a legjobb cégautóvá, az egyterűek szegmensében pedig a legnépszerűbb taxivá választották. Ehhez most még az „Auto Trophy 2015” cím járul a „Van/MPV Import” kategóriában.