2017.03.01.

A címvédő Mercedesszel versenyző Valtteri Bottas autózta a leggyorsabb kört a barcelonai Forma-1-es teszt harmadik napján - a március 26-i, melbourne-i szezonrajt előtt.

2017.03.01.

- Kétmilliárd forintos repülőgép-ipari beruházást valósít meg Egerben a svájci állami kézben lévő RUAG csoport - jelentette be szerdán Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter a svájci cégcsoport vezetőinek jelenlétében.

2017.03.01.

Alexander Dubovsky Oroszországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.

2017.03.01.

Megszüntette magyarországi tevékenységét, és három nyugat-dunántúli üzemének bezárásával megvált több mint 300 dolgozójától az autóbelsőket, üléshuzatokat gyártó Prevent Premium and Interior Kft.

2017.03.01.

Hozzálátott a KÉSZ Építő Zrt. a Liszt Ferenc repülőtér 2B Termináljához csatlakozó új móló építéséhez. A Budapest Airport teljes egészében saját finanszírozásában épülő új utasmóló várhatóan másfél éven belül készül el és több mint 10 ezer négyzetméterrel növeli a 2. Terminál utasforgalmi...

2017.03.01.

- Februárban az egy évvel korábbinál 20,7 százalékkal több, 8000 új személygépjárművet helyeztek forgalomba - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerdán. Ez azt vetíti előre, hogy az idén is folytatódik az új személygépjárművek forgalomba helyezésének növekedése és 2017-ben...

2017.03.01.

Cikkünk előző részében már megkezdtük az újautó-vásárlók és szokásaik bemutatását. Az ICDP kutatóit azonban nem csak az érdekelte, kik és hogyan vesznek új autókat, hanem az is, hogy mit várnak el a vásárlási folyamat során és milyen tényezők befolyásolják választásukat.

2017.03.01.

A vadonatúj RC F GT3 versenygép, amely több amerikai és japán bajnokságon is rajthoz áll, és kontinensünkön is indul néhány versenyen a Genfi Autószalonon lesz először látható Európában.

2017.03.01.

A köztelevízió Ma reggel című műsorának vendége volt szerdán Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, aki elmondta, a magyar mérnökök nagyon szorgalmasak és rendre eljutnak a világ tetejéig.

2017.03.01.

- Parkolóház épül Sopronban és megújul két forgalmas közterület is a belvárosban. A három nagy beruházás kétmilliárd forint uniós támogatásból valósul meg - közölte az önkormányzat.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....