Kiválasztották a kínai űrállomás kiépítésében közreműködő asztronautákat, akiknek felkészítése már meg is kezdődött - adta hírül a Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Ügynökség (China Manned Space Agency, CMSA) közlésére hivatkozva a Hszinhua kínai hírügynökség.
Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom.
Amióta megjelent a Peugeot 508, 3008 és 5008 extrái között az ezer eurós (kb. 350 ezer forintba kerülő), katonai eredetű technológián alapuló éjjellátó rendszere, minden három vásárlóból kettő lecsapott rá. Az új autóipari galaxis, a Stellantis márkája az egyetlen, amely ezt a technológiát...
Nincs olyan hatályos jogszabály, amely kifejezetten megengedné vagy megtiltaná a kamera elhelyezését a járművekben.
Sztaniszlav Asmarin Ukrajnából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.
Oroszországot ésszel megérteni nem lehet, abban hinni kell! A szállóigévé vált idézet ezúttal is telitalálat. Pedig csak egy autót próbálnak kihúzni a csávából. De hogy!
Élete egyik legizgalmasabb napját köszönheti szerencsés és szerencsétlen véletlenek sorozatának egy Milan-szurkoló, akinek az autópályán dugóba került Zlatan Ibrahimovic volt az utasa.
Lassan véget ér a tél, kezdődik az igazi kátyúszezon. Így keletkeznek a kátyúk, és ez a teendő kátyúkár esetén.
Terrorcselekmény bűntettének kísérlete miatt indult eljárás egy férfi ellen, aki erőszakos cselekménnyel fenyegetve próbálta meg kikényszeríteni jogosítványa visszaadását.
A Kormány elfogadta az Autós Nagykoalíció és Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete javaslatait, ezzel az autós szakma jelentős segítséget kapott a nehéz és válságos időszak átvészeléséhez.