Öt midibuszra kapott megrendelést Svédországból a Rába Jármű Kft. - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel, nem jelölve meg az ügylet pontos értékét.
Két hete érdekes előadáson vettem részt, amely során felmerült az autógyári (OEM) bevonatok keménysége is. Ennek kapcsán felmerülhet bennem a szikkadás, száradás, átkeményedés folyamata és az ekkor elkövethető fényezési hibák lehetősége. Ez után már "csak le kellett írni", ami eszembe jutott....
Október 12-én rajtolt el a minden évben megrendezésre kerülő, mozgáskorlátozottak ügyességi autós versenye; a CAMELOT Kupa.
Az elmúlt 48 órában a rendőrök 98 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből három balesetben három személy vesztette életét, 32 súlyos, 63 könnyű sérüléssel végződött.
A magyar motorgyártás egyik megteremtője. A Magyar Posta megrendelései nyomán a hazai automobilgyártás úttörő konstruktőre. Sokoldalú, nagyszerű gyakorlati szakember, aki mindig a tökéletességre törekedett.
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 62 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből két balesetben két személy vesztette életét, 21 súlyos, 39 könnyű sérüléssel végződött.
Ha a szövetségi tanács elfogadja a javaslatot, Németországban ingyen parkolhatnak az elektromos autók. Ezzel együtt a hagyományostól eltérő rendszámot is kapnának az e-autók.
Ha már meg kell állni, nem mindegy, hogy ezt hány méteren belül sikerül abszolválni. Most kiszámoljuk, hogy elméletben mennyi út szükséges a különböző sebességekről való megálláshoz.
Több hetes munkabeszüntetések, keménykedő szakszervezetek, gyártási bizonytalanság: a BMW elhalasztotta beruházását, a Nissan Nigériába akarja áthelyezni a termelést.
Új korszak nyitányát jelzi a BMW 4-es Cabrio a BMW középkategóriájú kabriói körében. A BMW 4-es Coupé modellekkel érkezett újszerű formai nyelvezet a sorozat második tagja, a BMW 4-es Cabrio számára is erőteljes megjelenést kölcsönöz, miközben a kiemelkedő dinamika és a vezetés élvezetes...