2016.11.14.

A Night Breaker Laser újgenerációs izzó akár 40 méterrel hosszabb fénycsóvát ad.

2016.11.12.

A közlekedésbiztonság és az oktatás globális kihívásaira a világon is újszerű, innovatív megoldási javaslatokat dolgozott ki a Magyarországon megrendezett Innovation Boot Camp rendezvény során a tízfős, külföldi és hazai innovátorokból álló szakembergárda.

2016.11.11.

A kötelező 11 osztály elvégzésétől tenné függővé a gépjárművezetői jogosítvány kibocsátását ezentúl a román kormány - tudta meg a Profit.ro hírportál.

2016.11.07.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 143 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 6 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 7 személy vesztette életét, 38 súlyos és 99 könnyű sérüléssel végződött.

2016.11.06.

Hiába a sokéves vezetési tapasztalat, előfordul, hogy a legrutinosabb sofőrök is belefutnak egy közúti balesetbe. Bár a Generali kutatása szerint a jogosítvánnyal rendelkezők több mint harmada (37 százaléka) volt már részese közúti balesetnek, meglepően kevesen vannak tisztában azzal, hogyan...

2016.11.06.

A Continental brit leányvállalata által készített felmérés szerint tízből négy fiatal sofőr elismeri, hogy nem közlekedik biztonságosan az utakon. A tanulmány arra is rávilágít, hogy a szülők kétharmada szerint az ilyen sofőrök kockázatot jelentenek a közlekedésben. „A Vision Zero kutatásnak...

2016.11.05.

November elsejétől kötelező a téli gumi használata Ausztriában. Személygépkocsik esetében csak télies időjárási körülmények között, autóbuszok és 3,5 tonnánál nehezebb járművek esetében azonban függetlenül az időjárástól csak téli gumival hajthatnak be a járművek Ausztriába. Az első kemény...

2016.11.02.

Ugyan még hosszú éveknek kell eltelnie, míg a teljesen önvezető autók mindennapossá válnak, de hiába közlekednek majd maguktól, a tervezésüket, programozásukat akkor is emberek végzik majd.

2016.11.02.

Az elmúlt 5 napban a rendőrök 225 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 8 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 8 személy vesztette életét, 59 súlyos és 158 könnyű sérüléssel végződött.

2016.11.01.

A Continental brit leányvállalata által készített felmérés szerint tízből négy fiatal sofőr elismeri, hogy nem közlekedik biztonságosan az utakon. A tanulmány arra is rávilágít, hogy a szülők kétharmada szerint az ilyen sofőrök kockázatot jelentenek a közlekedésben. „A Vision Zero kutatásnak...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A 208-as modell új generációja érkezhet a sportos performance verzióval, akár már 2026-ban. ..
2025.12.28
A Széchenyi István Egyetem átfogó infrastruktúra- és készségfejlesztési programot valósít meg,....
2025.12.28
A Suzuki bemutatta az Across új változatát, amely meglepő mód teljesen önálló fejlesztés, s nem a....
2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....