Continental

Ijesztően hiányosak a fiatal sofőrök közlekedésbiztonsági ismeretei

2016.11.06.

A Continental brit leányvállalata által készített felmérés szerint tízből négy fiatal sofőr elismeri, hogy nem közlekedik biztonságosan az utakon. A tanulmány arra is rávilágít, hogy a szülők kétharmada szerint az ilyen sofőrök kockázatot jelentenek a közlekedésben. „A Vision Zero kutatásnak köszönhetően világossá vált, hogy a fiatalokat jobban kell tájékoztatni a közlekedésbiztonságról, valamit arról, hogy miért kell kiemelt figyelmet fordítani olyan dolgokra, mint például a gumiabroncs profilmélysége”, jegyezte meg Mark Griffiths, a Continental biztonsági szakértője.

Az Egyesült Királyságban lefolytatott kutatásban ezer, 17 és 24 év közötti sofőrt, valamint ezer olyan szülőt kérdeztek meg, akiknek gyermekei rendszeresen vezetnek autót. A reprezentatív kutatásra a Continental Vision Zero kampányának keretében került sor, amely a közlekedésbiztonság növelését tűzte ki célul. A felmérés arra az eredményre jutott, hogy a fiatal sofőrök 50%-ának fogalma sincs arról, hogy hogyan álljon neki olyan alapvető dolgoknak, mint például a gumiabroncsok ellenőrzése.

Hiányos ismeretek - A fiatalok körében az egyik leggyakoribb halálok az autóbaleset. Ennek ellenére legalább 800.000 fiatal sofőr érzi úgy, hogy nincs kellő tudása a biztonságos közlekedésről. A kutatás szerint a 17-24 év közötti autóvezetők 47%-a úgy véli, hogy nem jut megfelelő ismeretekhez a közlekedésbiztonsággal kapcsolatban. A Vision Zero erre vonatkozó kérdéseire a fiatal sofőrök 52%-a válaszolt úgy, hogy leginkább az iskolában, főiskolán vagy egyetemen tanult a biztonságos közlekedésről. Ennek ellenére a szülők csak ötöde nyilatkozta azt, hogy gyermeke oktatási intézményben tanult a témáról. „Az Egyesült Királyságban minden nap körülbelül kilenc ember veszti életét vagy sérül meg súlyosan olyan autóbalesetben, amelynek fiatal sofőr is a részese. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a 17 és 24 év közötti korosztály olyan közlekedésbiztonsági oktatásban részesüljön a jogosítvány megszerzése során, amely felkészíti őket az életen át tartó biztonságos vezetésre”, jegyezte meg Mark Griffiths.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a fiatal sofőrök kevesebb mint fele volt tisztában a minimálisan előírt gumiabroncs profilmélységgel. Ötből egy főnek pedig fogalma sem volt arról, mit kellene tennie, ha váratlanul defektet kapna. A vezetés során előforduló problémák tekintetében öt sofőrből csak egy nem tudja, hogy hogyan kell felnyitni a motorháztetőt, viszont egyharmaduknak fogalmuk sincs, hogyan kell az ablakmosó folyadékot feltöltetni. A fiatal járművezetők a kutatás során egyetértettek abban, hogy a saját és mások biztonságának növelése érdekében leginkább jobb oktatást kellene kapniuk (70%). Emellett fontosnak érzik az előírások szigorúbb betartatását, így például a súlyosabb büntetések kiszabását is (38%). A fiatal sofőrök továbbá úgy gondolják, hogy a rutinszerű biztonsági ellenőrzéseket a forgalmi vizsga részévé kellene tenni (36%).

Szigorodó vizsga - A szigetországban nemrég több változtatás történt a jogosítvány megszerzésére vonatkozó követelményekre vonatkozóan. A forgalmi vizsgán az önálló vezetés ideje 20 percre nőtt, melynek során a vizsgázónak végig egy navigációs rendszer utasításait kell követni. Ezen kívül az olyan feladatokat, mint például a saroktolatást, olyan gyakran előforduló manőverekre cserélték, mint például a parkolóhelyre beállás. Emellett a vizsgázóknak két, a járműbiztonsághoz kapcsolódó kérdésből legalább egyre helyes választ kell adniuk.

„Nem csak a fiataloknak, hanem a szülök egy részének is szüksége lenne további közlekedésbiztonsági oktatásra”, hívta fel a figyelmet Mark Griffiths. Hozzátette, hogy „amikor a profilmélység jogszabályban rögzített határértékéről kérdeztük őket, tízből mindössze három felnőtt tudta helyesen, hogy ez az érték 1,6 mm”.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....