Az amerikai tulajdonú, turbófeltöltőket gyártó BorgWarner Oroszlány Kft. telephelyén 3,5 milliárd forintból bővítették a gyártáskapacitást.
Hatezer négyzetméteres raktárcsarnokot épít közel egymilliárd forintos zöld mezős beruházás keretében a Trans-Sped Cégcsoport a Tatabánya-Környe Ipari Parkban - jelentették be a napokban sajtótájékoztatón, Tatabányán.
Túl van a bevizsgáláson a Graboplast által kifejlesztett alvázvédő. Jancsó Péter a cég elnök-vezérigazgatója kérdésünkre azt mondta, ott még nem tartanak, hogy a Suzukinál és a Volkswagennél használják, a tervek azonban ígéretesek.
A világ nagy modellplatformú német és nemzetközi autógyártói nagy volumenű, elektromechanikus kormányrendszerek szállításáról szóló megbízásokat adtak a vállalatnak.
Az autóipari elektromos csatlakozókat gyártó Delphi tatabányai üzemében kedden jelentették be a 2013-ban indult 3,33 milliárd forintos fejlesztés lezárását, Sebestyén Csaba ügyvezető elmondta, hogy az 50 új munkahelyet teremtő beruházáshoz 996 millió az uniós támogatást nyertek el.
– A világgazdaságban és világpolitikában zajló gyors változások miatt egyre élesebb verseny zajlik a nagy befektetésekért, ez a verseny pedig új, sikeres stratégiákat igényel – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Makláron, a Bosch-csoport 36 milliárdos projektjének zárórendezvényén...
A Bridgestone Corporation bejelentette, hogy sikeresen kifejlesztett és legyártott egy olyan gumiabroncsot, amely természetes gumi összetevőit 100%-ban guayule-ből, egy száraz területeken honos sivatagi cserjéből nyerte. Ez az innováció nagy előrelépést jelent a Bridgestone azon...
A „Legjobb Női Munkahely 2014” Pályázat eredményeit és az értékelés indoklását Modláné Görgényi Ildikó a Legjobb Női Munkahely Pályázat Bíráló Bizottság elnöke ismertette, a díjakat Ferenczi Andrea az MNKSZ elnöke, Dunai Mónika országgyűlési képviselő és a Pályázat Bíráló Bizottság tagjai,...
Tizenhárom év után távozik a gyorsaságimotoros világbajnoki sorozat király kategóriájától, a MotoGP-ből a Bridgestone gumigyártó-vállalat.
Az Allison Transmission és helyi partnere a Noviy Dizel Gearbox Service (NDGS) nemrégiben a Szentpéterváron megtartott Nemzetközi Innovációs Szállítmányozási Fórumon mutatta be a városi autóbuszokra alkalmazható legfejlettebb sebességváltási megoldásokat. Az esemény fókuszában azok a...