2016.02.07.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) mérnökhallgatóival az élen öt egyetem diákcsapata vehet részt a csőben sikló kapszulás utasszállító, vagyis a Hyperloop - Elon Musk, a SpaceX űripari magánvállalkozás vezetőjének futurisztikus elképzelése - megtervezésében.

2016.02.03.

Amint arról korábban írtunk, az Autószektort kiadó Autós Nagykoalíció elkötelezett a fiatal mérnökök felkarolásában és támogatásában. Ennek a törekvésnek a részeként tavaly két BME mérnök hallgató kapott elismerést a hagyományos, őszi Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott kutató munkájáért...

2016.02.03.

Életének 83. évében elhunyt Nagy Lajos nyugalmazott főiskolai docens, okleveles autógépész mérnök, autó- és járműgépész mérnökgenerációk közismert és közkedvelt, nagy tekintélyű oktatója. Temetése 2016. február 9-én, kedden 13.30 órakor lesz Budapesten, a rákospalotai köztemető 2. számú...

2015.12.27.

Újabb mérföldkövéhez érkezett a Széchenyi István Egyetem campusának fejlesztése, megújítása. Befejeződött az egyetem Laboratóriumi épületének építészeti modernizálása, s jelentősen bővült az oktatási, kutatási eszközpark.

2015.10.10.

Az első három csapat összesen több mint 7 és fél millió forintot (25 000 euro) nyer, a legtehetségesebb pályázóknak pedig lehetősége lesz arra, hogy a MOL-csoportnál kezdjék meg szakmai karrierjüket az „UPPP Tehetségfejlesztő Program” keretében.

2015.03.05.

Tizenhárom gépész- és mechatronikai mérnöki képzést folytató magyarországi egyetem, főiskola közel száz hallgatója, s szlovákiai, romániai és szerbiai egyetemek csapatai is eljönnek a Gépész- és Mechatronikai Mérnök Hallgatók IX,. Országos Konferenciájára Győrbe, a Széchenyi István Egyetemre....

2015.02.16.

– Több mint 1,8 milliárd forintos összköltségű versenyképességi projekt indul Vas és Zala megyében, a járműipari, gépipari és mechatronikai projekt a vállalatok és a felsőoktatás fejlődését egyaránt segíti – közölte Zalaegerszeg polgármestere és a térség országgyűlési képviselője közös...

2015.02.15.

– Ma éjfélig lehet jelentkezni a www.felvi.hu oldalon keresztül a szeptemberben induló alap-, mester- és osztatlan mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre.

2015.01.20.

Ügyesen kerülték az akadályokat, de olykor a falnak mentek a robotautók, melyeknek versenyét hatodszor rendezték meg a Budapesti Műszaki Egyetem Q épületében.

2014.11.25.

Néhány százezer forintból épített pneumobiljuk felveszi a versenyt a milliós vetélytársakkal. A szerény költségvetés kreativitásra sarkallja a fiatal szegedi mérnökhallgatókat.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....