Williams

A Williams magyar technikusa egyelőre nem gondol az előrelépésre

2017.12.19.

Jánvári Zsolt, a Williams magyar technikusa jól érzi magát Forma-1-es csapatánál, és egyelőre nem gondolkodik azon, hogy a ranglétrán feljebb lépve erősebb csapathoz szerződjön – írta az MTI.

"A paddockban gyakorlatilag már majdnem mindenki mindenhol dolgozott" – mondta Jánvári kedden az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. Hozzátette, a pilótákhoz hasonlóan a technikusok között is rendszeres a csapatok közötti mozgás, csak az ő esetükben közel sem akkora a hírverés. "Van lehetőség feljebb lépni, de az odáig vezető utat is ugyanúgy végig kell járni" – hangsúlyozta a szakember, aki kiemelte: vannak csapatok, ahol elsősorban újoncokat foglalkoztatnak, így ugródeszkát jelentenek nekik.

"Valószínűleg ez lesz az én esetemben is, de egyelőre nagyon jól érzem magam a helyemen, a váltás még a jövő zenéje" – mondta Jánvári. Elmondta: nagy adag alázat kell ahhoz, hogy valaki megragadjon a Forma-1-ben, továbbá az, hogy folyamatosan tanuljon, képezze magát. A Williams elektronikai részlegéhez tartozó Jánvári az első olyan szezonját töltötte a Forma-1-ben, amikor minden futamon a helyszínen is dolgozott, idén elsősorban Felipe Massa autóját felügyelte.

"Nagyon megszervezett rohanás az egész történet" – közölte a háttérről Jánvári, aki elmondása szerint "hosszú, fárasztó" szezonon van túl, melynek így is élvezte minden pillanatát.

A Williams idén az ötödik helyen végzett a csapatok versenyében, pilótái közül a brazil Felipe Massa utolsó szezonjában a tizedik, míg a kanadai Lance Stroll a tizenegyedik helyen zárt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....