Mazda
Amióta autókat gyárt a Mazda, azóta járnak külön utakon másoktól. Így tettek akkor is, amikor az NSU-tól megvásárolták a Wankel-motor technológiát, és elkezdtek korszakalkotó sportautókat alkotni, amiknek ugyan vegyes a megítélése autós körökben, de aki ért hozzá, és valóban használja, az mind imádja. Nem véletlen, hogy mostanra a Mazda márka egyértelműen összenőtt a Wankel-motorokkal. Olyan ez nekik, mint a Fordnak a Mustang, vagy a Fiatnak az 500-as: már csak presztízs okokból sem szeretnék elengedni azt a technológiát, ami a márka alapjait fektette le.
Elképesztő belegondolni, de az RX-8-as óta nem volt Wankel-motoros autója a japán gyártónak, egészen a mostani MX-30 villanyautóig, amiben REX-ként, azaz benzines hatótáv-növelőként dolgozik majd a technológia. Noha becsülendő, hogy visszatért a Wankel egy Mazda modellben, de ez azért korántsem az, amire oly régóta várnak a márka rajongói. Némi kapaszkodót adhat azonban Yoshiaki Noguchi, a Mazda hajtáslánc fejlesztési divíziójának managere, hiszen elismerte, hogy a Mazda még mindig Wankel-motoros sportautóról álmodik. „A Wankel-motor a szimbólumunk.” – nyilatkozta az Autocarnak. „A Mazda mérnökei még mindig arról álmodnak, hogy Wankel-motoros sportautót fejleszthessenk.”
Ugyanakkor a jelenlegi szituációban belátja, hogy nem ez az elsődleges prioritás. „Amikor jobb helyzetben lesz a cég, és teljesítette az elektromos átállással szemben támasztott céljait, akkor majd elgondolkodhatunk egy ilyen sportmodell bemutatásán.” Noguchi úr azt is hozzátette, hogy az MX-30 R-EV miatt rengeteget fejlesztettek a Wankel-motoron. Hatékonyabb és könnyebb lett, illetve sikerült javítaniuk a megbízhatóságán is. Már közvetlen befecskendezést alkalmaznak, alumínium oldalfalakat és magas kompressziót. Egyelőre tehát még az elektromos modellekre koncentrál a Mazda, de korántsem zárják ki egy Wankel-motoros sportautó bemutatását a közel jövőben.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!