Tesla

Vizsgálat indult a Tesla-balesetek miatt

2021.08.21.

Az Amerikai Egyesült Államok közlekedésbiztonsági hatósága (NHTSA) előzetes vizsgálatot indított annak feltárására, hogy mennyiben felelős az amerikai vállalat az önvezető módban elszenvedett balesetekért.

 

Évek óta történnek furcsa balesetek, köztük halálos is, amelyekben a sofőr önvezető módba kapcsolta az autóját, ami valamilyen okból képtelen volt lassítani, vagy megállni akadály előtt. A vizsgálat augusztus közepén indult és a 2014. és 2021. között gyártott Tesla Model Y, S, X és 3 típusokat veszi górcső alá. Az NHTSA megállapítása szerint mintegy 765 ezer ilyen autó érintett sz USA-ban.

A hatóság összegzése szerint 2018 januárjától tizenegy baleset történt (négy 2021-ben, három 2020-ban, kettő-kettő 2018-2019-ben), amelyben különböző Tesla modellek - feltehetően önvezető módban balesetet okoztak, illetve szenvedtek. A tizenegy balesetben összesen tizenheten sérültek meg, egy személy elhunyt. A hatóság megállapította, hogy a balesetekben közrejátszott, hogy az ütközés pillanatában mindegyik autóban be volt kapcsolva az automatikus vezetést lehetővé tévő Autopilot néven ismert funkció, vagy az automatikus, forgalomfigyelő távolságtartó tempomat. Szintén közös az esetekben, hogy a legtöbb incidens sötétedés után következett be, a helyszínelések pedig megállapították, hogy a körülményekben közrejátszhattak a megkülönböztető jelzésű járművek, útirányt jelző táblák éles fényei, amely közvetlenül, vagy más tereptárgyakról, útjelzésekről visszaverődve megzavarhatták a Teslák érzékelőit. Az egyik konkrét esetben 2018. január 22-én Culver City-ben egy Tesla nekihajtott egy út szélén álló, megkülönböztető jelzéseit használó tűzoltóautónak, amelyet egy másik autóbaleset miatt riasztottak.

Az alapos vizsgálatok során az amerikai hatóság szakemberei elemzik a Tesla által alkalmazott módszereket és önvezetési technológiát, valamint a vezető magatartását, amikor az Autopilot funkció be van kapcsolva. Megállapítják és rögzítik azt a folyamatot, ahogy az „önvezető mód” lépésről lépésre felismeri az autó előtti akadályt, majd megtesz mindent a baleset elkerülése érdekében. Tesztelik az útjelző rendszerek és a zavaró körülmények előfordulását is. Az összes helyszínen újra vizsgálódnak és megpróbálják rekonstruálni a történteket.

A mostani nem az első vizsgálat, amelyben a Teslák biztonságát boncolják: 2016-tól legalább 30 különböző esetben kutatott a hatóság. Az NHTSA júniusban kiadott egy utasítást, amelyben megköveteli az autógyártóknak és flottaüzemeltetőknek, hogy baleset esetén jelentsék, hogy az ütközés pillanatában, vagy közvetlenül előtte be volt-e kapcsolva valamilyen önvezető funkció.

Az NHTSA-ügyek előzetes vizsgálattal kezdődnek, amelyben a hatóság információkat kér be az autógyártótól és magyarázatot vár a balesetek okairól. Ezt követően dönthet úgy az NHTSA, hogy magasabb szintre emeli a vizsgálatot, amelynek része, hogy a hiba elhárítására szólítja fel az autógyártót és kötelezi a vásárlók kiértesítésére, valamint az autók visszahívására. A jelenlegi ügyet a Tesla hivatalosan nem kommentálta, de együttműködik a hatósággal.

Az NHTSA ismételten felhívta a figyelmet, hogy ma egyetlen kereskedelmi forgalomban kapható autó sem képes teljes önvezetésre, a sofőr kontrollja elengedhetetlen és a gépi vezetés nem mentesíti a vezetőt a büntetőjogi felelőssége alól baleset esetén.

A Tesla szerint az Autopilot 10 millió kilométerenként átlagosan 2 balesetet okoz, ennél rosszabb az amerikai sofőrök átlagos baleseti statisztikája. Elon Musk cége amúgy figyelmezteti az ügyfeleit, hogy az Autopilot használata mellett is mindig készen kell állniuk átvenni az autó irányítását.

Ennek ellenére más hatóságok is vizsgálódnak: a Los Angeles Times információ szerint a California Department of Motor Vehicles hatósági szerv vizsgálatot indított a Tesla ellen, miután Elon Musk ügyvezető folyamatosan túlzó állításokat hangoztat a jelenleg csak felárért elérhető önvezető (FSD) funkcióval kapcsolatban. A 10 ezer dolláros FSD funkció azt ígéri, hogy beavatkozás nélkül vált sávot, hagyja el az autópályát, áll meg a lámpánál és a tábláknál. Ez azonban még mindig csak az önvezetés második szintje, ami megköveteli az emberi felügyeletet. Az önvezető autók paradicsomának is tartott Kalifornia az emberi sofőrt bünteti egy balesetnél, de a hatóságoknak jogában áll a gyártót is büntetni, ha az félrevezeti a fogyasztót. Ilyenkor akár a cég engedélyeit is visszavonhatják, vonatkozzon gyártásra, vagy kereskedelemre. Nem mindegy tehát a Tesla jövőjét nézve, hogy a mostani vizsgálatok mire jutnak.

Összeállította: Biró Csongor

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....