Kimi Raikkönen
Szombaton még a második legjobb időt autózta Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája a Malajziai Nagydíjon, ám a kvalifikáció után sem volt felhőtlenül boldog. Elsősorban azért, mert még élénken élt benne a szingapúri verseny, amikor is rögtön a rajt után ütközött Max Verstappennel (Red Bull) és csapattársával Sebastian Vettellel. A rajtbalesetben ki is esett Räikkönen. Minderre utalt vissza tréfálkozva a szombati interjújában, amikor is jelezte: „Remélem, hogy száz méternél tovább jutunk majd a start után”.
Noha azt nem lehet mondani, hogy a finn pilóta túlzott elvárásokat fogalmazott volna meg, mára kiderült: még így is túl sokat remélt. Már a felvezető körre sem tudott elindulni, vagyis nemhogy 100 métert, egy centimétert sem tudott megtenni.
Mindezek után kíváncsian várjuk, hogy a hétvégén esedékes Japán Nagydíjra miként készül a finn versenyző.