dízel

Visszaszorulóban a dízel a német autópiacon

2018.01.09.

- Tovább veszít jelentőségéből és közel húsz évvel ezelőtti szintre csökken az idén a dízelek részaránya a német autópiacon az újonnan forgalomba helyezett járművek között a CAR autóipari kutatóintézet tanulmánya szerint.

A Duisburg-Essen egyetem CAR autóipari kutatóintézetét vezető Ferdinand Dudenhöffer az AFP hírügynökséggel közölte: a dízelek részaránya az idén 30 százalék alá csökken az újonnan forgalomba helyezett járművek között Németországban, és az elkövetkező három-öt évben pedig tovább csökken, 30 és 20 százalék között alakul majd. Tavaly decemberben 32,8 százalék volt a dízelek részaránya a német autópiacon, száz hónapja a legalacsonyabb, holott 2017 elején még 44,8 százalékon állt az arány.



A dízelek népszerűségének a csökkenése négy fő okra vezethető vissza az autóipari szakember meglátása szerint. Az egyik ok annak a kockázata, hogy kitilthatják a dízeljárműveket a nagyvárosok belvárosi forgalmából. A másik, hogy a benzinmotorokra épülő hibrid hajtásláncok már a dízelekével vetekedő fogyasztási megtakarítást kínálnak. Harmadik okként felmerült már a dízelüzemanyag adókedvezménye megvonásának a lehetősége is. A dízel Németországban nagy adóelőnyt élvez a többi üzemanyaggal szemben. A benzin ára literenként 66 eurócent, a dízel 47 eurócent üzemanyag adót tartalmaz.

A dízel térvesztésének a legfőbb oka azonban a negyedik, mégpedig az, hogy a jövőben már a céges üzemeltetők is elveszíthetik az érdeklődésüket iránta. Miközben a lakossági tulajdonba kerülő autók körében már 20 százalékra csökkent a dízelek részaránya, a céges autók körében még nem nagyon mutatkozik meg a részarány csökkenése, mivel ezek a járművek főként lízingkonstrukcióban üzemelnek, ami mentesíti a felhasználót a tulajdoni kockázatoktól. A lízingtársaságoknál azonban már növekedésnek indult a ki nem használt dízeljárművek aránya.



A társaságok ezért díjaik növelésére fognak kényszerülni, ami viszont a felhasználók számára teszi majd még kevésbé vonzóvá a dízelautókat. Meg kell szabadulnunk a dízelt övező mítosztól és meg kell szüntetnünk a dízel adóelőnyét annak érdekében, hogy megvethessük az elektromos mobilitás alapjait Németországban" - szögezte le Ferdinand Dudenhöffer.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Ez a kamera valós időben, azonnal továbbítja az adatokat a rendőrségre.   ..
2025.01.29
Borulás miatt kénytelen volt megszakítani rekordkísérletét a Havasi Gergő, Szabó Norbert Ádám....
2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....