rendőrség

Visszasírják a Passatot a rendőrök, pedig BMW 3-ast kaptak

2016.03.01.

Az autó kicsi vagy a rendőrök kövérek? Ez a kérdés foglalkoztatja Észak-Rajna Vesztfáliában a közvéleményt. A tartomány vezetése úgy döntött, az eddigi Passatok helyett a jövőben BMW 3-sokat vásárolnak rendőrségi szolgálati autónak. Csak hogy sok a panasz az új autókra. Kicsi benne a hely.

A szolgálati fegyverük folyamatosan beleakad a középkonzolba, keskeny és szűk a hely az autóban – panaszolják a rendőrök. 2017-ig a tartomány az összes Passatot BMW 3-asra cseréli, a teljes költség 21 millió euróba kerül.

Kevés a hely hátul is, elől is?

Az 1845 autóból eddig 750 –et cseréltek le a bajor márkára, ez azonban nem váltotta ki a rendőrök tetszését. Visszasírják a Passatokat.

Nem csak a kormánynál ülve keveslik a helyet, a csomagtartó méretével sem elégedettek. A láthatósági mellény, a golyóálló mellény és egyéb használati tárgyaik alig férnek el a csomagtartóban.

Ha új szolgálati autóra váltunk, mindig kikérjük az üzemorvos, a kollégák és a munkavédelmis véleményét – jelezte a rendőrség illetékese azt, hogy korábban nem merült fel panasz, amikor a szolgálati autók cseréje mellett döntöttek.

Ralf Jäger tartományi belügyminiszter korábban hangsúlyozta, a márka cseréje nem függ össze a Volkswagen dízel ügyével, a döntést már korábban meghozták.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....