Peugeot

Vissza az időben: amikor a Peugeot formatervezőinek „elgurult a gyógyszerük”

2021.02.18.

Az ezredfordulóhoz közeledve a Peugeot formatervezői úgy érezték, megfojtja kreativitásukat a kategóriák túlszabályozottsága. Gondoltak hát egy nagyon-nagyon merészet, és megalkották az autót, amihez fogható máig nem született soha egyetlen gyártónál sem: egyszerre volt kabrió, pickup és buszlimuzin – és egy kicsit luxusjacht is.

A Peugeot 1997-ben két látványos tanulmányautót is bemutatott – mindkettőt hajózási tematikával. Az egyik Nautilusról, Nemo kapitány tengeralattjárójáról (azt pedig a látványos csigáspolipról) kapta a nevét, a másikat pedig úgy hívták, Runabout, ami a könnyű motorhajók általános elnevezése az angolszász terminológiában. Azok, akik Verne Gyula hagyatékát keresték a Pininfarina által tervezett luxuslimuzinban, csalódniuk kellett – ma már nem is nagyon emlékszünk rá, hiszen a két évvel később bemutatott Peugeot 607-es nagyautó egészen más formai irányt vett. Annál emlékezetesebb a 806 Runabout, amely különleges hangulatával még most, több mint két évtizeddel később is izgalomba hozza az autózás (és a hajózás) szerelmeseit.

Induljunk el a nagyon is prózai gyökerektől. A Peugeot 1994-ben mutatta be előzmények nélküli buszlimuzinját, a 806-ost. A hatalmas családi jármű magáért beszélt: a széles oldalsó tolóajtók, a műszerfalra emelt sebességváltó kar, az ajtó mellé költöztetett kézifék, valamint a kiemelhető, átrendezhető, forgatható ülések könnyen kihasználható, praktikus, kivételesen tágas járművé tették. Ezt nagyra értékelték a vevők, a Peugeot azonban úgy érezte, az érvrendszerből hiányzik még valami: a 806 sokoldalú, tágas és kétségtelenül kényelmes – de hol marad a méltatásból a felszabadultság, a franciás joie de vivre, amiről a hatalmas ablakokon beáradó napfény és a bőségesen méretezett ülések gondoskodtak.

Ha pedig már életmódról beszélünk, akkor legyen annyira örömteli, és annyira francia, amennyire csak lehet. Innen már csak egy gondolati szökkenés volt a Riviéra, onnan pedig ugrani sem kellett a fényűzés, a gondtalanság, a jólét csúcsát képviselő jachtokig. A kötelező stíluselemeket nem volt nehéz összeválogatni: teakfa burkolatok, nemesacél szerelvények, hófehér felületek és tengerkék kárpitozás nélkül nem jacht a jacht. Ezekből bőségesen jutott a 806 Runabout fedélzetére.

A tervezők a megfelelő arányokra is ügyeltek. Az eredetileg három üléssoros karosszéria arányai egyszerűvé tették az előretolt kormányállás kialakítását. A klasszikus tetőoszlopokat nélkülöző, szemellenzőként körbefutó szélvédő ugyanannyira védte az utasokat a széltől és a csapadéktól, mint amennyire közel engedte egymáshoz az embert és a természetet – végtére is az arcunkba csapódó vízpermet nélkül steril öröm csupán a hajózás élménye.

A buszlimuzinok persze sokoldalú járművek, ezért egy életmód-tanulmány sem lehetett egysíkú. Az övvonal magasságában húzódó nemesfa dekk alatt hatalmas csomagtartó rejtőzött, amelyet a kétszárnyú ajtóként nyitható hátfalon vagy az első ülések irányából, egy szintén kétszárnyú tolóajtón keresztül lehetett megközelíteni és -pakolni. Elfért itt búvárfelszerelés, piknikkosár, kötélzet és a tengerparti nyaralás más tartozékai.

Ha a csomagokat kirakták, jöhetett a Runabout következő trükkje: a dekk gombnyomásra a padló szintjébe süllyedt. Ilyenkor az első ülések mögött két szükségülést lehetett kihajtogatni. A deszkázaton napozóágyakat helyezhettünk el, vagy itt tárolhattuk az autóhoz tervezett, szokatlan kisméretű személyes vízi járművet (akkoriban még kevesen ismerték a jetski kifejezést). A hőségben megszomjazik az ember, de sebaj: az első oldalajtókban (a hátsókat befalazták) kezdetleges, de funkcionális bárszekrényt rendeztek be. Elered az eső? Semmi baj, a belső tér fölé vászontető emelhető.

A vezetői környezet szintén a hajók világát idézte, a kötélzettel burkolt kormánykeréktől kezdve az automata sebességváltó előválasztó karjáig, amelyet a jachtok gázkarját idéző hosszú, krómozott szerelvényként képzeltek el. Alatta csörlőt helyeztek el, amivel az imént említett kishajót lehet a fedélzetre húzni – ha sokáig vizsgálnánk, nyilván találnánk még tengeri utalást a részletekben.

A Peugeot 806 Runabout nem csak lenyűgöző statikus tanulmány, hanem járóképes is volt; legalábbis a tanulmányautó korabeli bemutató filmjében saját erejéből közlekedett. A buszlimuzin nyomatékos és takarékos dízelmotorja helyett a Peugeot 3,0 literes V6-os benzinmotorját szerelték a többcélú járműbe, ám a megnövekedett tömeg és az átalakítások nyomán óhatatlanul megváltozott szerkezeti szilárdság miatt aligha aknázhatták ki a nagy benzinmotor adottságait. Voltaképp ez sem számított, hiszen a Peugeot-nak esze ágában sem volt gyártásba venni az autót, annak egyetlen példánya a márka franciaországi múzeumában csodálható meg.

A 806 Runabout örökre tanulmány maradt, mégsem volt hiábavaló az a rengeteg kreatív munkaóra, amit megalkotására fordítottak. Amikor ugyanis évekkel később megjelent a Peugeot 807, a stílusteremtő buszlimuzin utódmodellje, annak számos részlete visszavezethető volt a Runabout tanulmányra. Az erősen döntött szélvédőtől a fényszórókon és az alattuk elhelyezett, kiegészítő fényforrásokon át egészen a hátsó, mandulaforma lámpatestekig – igaz, a szériamodellen függőlegesen helyezkedtek el, nem vízszintesen, ám ez részletkérdés csupán.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....
2025.01.11
Andy Cowell lett az átszervezett istálló új vezetője. ..
2025.01.11
A 2025-ös verseny első hetén csak Hiluxok nyertek szelektív szakaszokat. A Toyota dél-afrikai....
2025.01.11
Több tízezer Volkswagent és Skodát hívnak vissza Oroszországban azzal az indokkal, hogy az....
2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....