járműértékesítés

Világszerte elképesztő a kereslet a Toyota konszern több típusa iránt

2020.12.08.

A nemzetköz szaksajtó szerint a világ több pontjáról is kétségbeesett üzeneteket küldenek a Toyota kereskedői az anyavállalatnak: senki nem számított rá ugyanis, hogy a Covid-járvány kellős közepén jóval nagyobb lesz az igény a márka új típusai iránt, mint amit ki tudnak elégíteni.

Napok, sőt, órák alatt kimerülő kvóták, sorsolással megvásárolható autók, túl alacsonyra szabott árak: miközben a világ autópiaca épp csak kikecmergőben van a koronavírus-járványhoz köthető visszaesésekből, a Toyotának egészen más problémákkal kell szembenéznie.

A cégcsoport idén rég várt újdonságokkal bővítette villamosított portfolióját: a Toyota RAV4 Plug-in Hybrid és a Lexus UX 300e révén a legnagyobb ütemben növekedő szegmensekbe lépett be a vállalat. Ennek ellenére a körülmények ismeretében konzervatív értékesítési terveket tűztek ki az első évre – az ügyfeleket azonban a jelek szerint ezekben a szegmensekben hidegen hagyja a piac alakulása.

A 2020-as csonka évre például Észak-Amerikában mintegy 5000, Japánban nem egészen 2000 RAV4 PHEV értékesítését irányozták elő. Ezt a mennyiséget azonban a hírek szerint napok alatt kötötték le az érdeklődők: ezért Japánban hónapokon át szünetelt a modell értékesítése. Aztán november elején újra megnyitották a könyveket, ám aki akkor megrendelte autóját, az is csak a márciusi gyártásban reménykedhet – az átfutási idő mostanra meghaladja a félévet.

Sajtóbeszámolók szerint Észak-Amerikában más hatása lett a túlkeresletnek: egyes kereskedők akár 25 százalékos felárral kínálják raktárról a ritka kinccsé vált konnektoros RAV4-est. Szerződésük értelmében ehhez joguk van, bár túlnyomó többségük nem támogatja ezt a gyakorlatot – így viszont az ügyfeleknek ott is hosszú várakozásra kell berendezkedniük.

Ennél szerethetőbb megoldást választott a Lexus japán központja: mivel a Lexus UX 300e-ből még kevesebb áll idén rendelkezésre, a jelentkezők között sorsolással döntik el az átadás sorrendjét – még a márka törzsvásárlói sem állhatnak be a sor elejére.

Nem csak a cégcsoport hálózatról tölthető modelljeit sújtja a túlkereslet kellemes terhe: ausztrál márkakereskedők azt észrevételezték, hogy a márka túlságosan alacsonyra szabta a Toyota GR Yaris árát. A rali versenyautó homologizációs példányából eredetileg egész évre ezer darabot rendelt az ausztrál forgalmazó, ám a kontingens kevesebb, mint egy hét alatt elfogyott.

Ezután beszereztek még száz autót, amelyeket már több mint tíz százalékkal drágábban kínáltak eladásra, ám egy hónap alatt így is elfogyott az összes. „Az autó eredeti ára 40 ezer dollár (körülbelül 8,4 millió forint) volt, a második körben 45 ezerért kínáltuk – de szerintünk eleve 49 ezernél kellett volna indítani a modellt, és akkor nem kellett volna megrendeléseket visszamondanunk” – nyilatkozta a Drive.com.au portálnak az egyik kereskedő.

A GR Yaris egyébként máris megjelent a használtautó-piacon: néhány korai szemfüles vevő elképesztő felárért, akár 55 ezer dollárért kínálja eladásra az épp csak átvett, makulátlan állapotú sportos kisautót, és a modell európai értékesítése, még éppen hogy csak elindult…

Fotó: Toyota

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....
2024.03.27
Kamionnak ütközött egy kisteherautó az M5-ös autópálya 78-as kilométerszelvényénél, Kecskemét....