Trabant Limousine

A világjáró magyar Trabantot ünnepli az osztrák sajtó

2018.03.10.

Terjedelmes cikket közölt a világjáró magyar Trabantról és trabantosról az osztrák közszolgálati televízió honlapja, az orf.at

Immár a harmadik Budapest-Bamakó Rallyn van túl az újbudai magyar versenyző Vadász Zsolt, aki az idei több, mint nyolcezer kilométeres távot, a korábbi évekhez hasonlóan a Millenium Flacon Team tagjaként egy Trabanttal tette meg. A versenyt követően a Geonauta baráti társaság csapata még négy hétig volt úton hazafelé Gambiából, Afrikából. A legfrissebb élményeiről Vadász Zsolt Sopronkövesden számolt be - írja az orf.at

A Sopronkövesdi Polgármesteri Hivatal és a helyi Alkotóház meghívására érkezett  Vadász Zsolt a Győr-Moson-Sopron megyei településre, ahol egy fotókiállítással és élménybeszámolóval várta a „Világjáró trabant” tulajdonosa az érdeklődőket.

Fotó: orf.at

A Budapest-Bamako Rally-t a szervezők a Dakar szellemi utódjának nevezik, és kétévente rendezik meg. A 2018-as futamon Vadász Zsolt útirársa ezúttal Balla Csaba volt, akivel az afrikai falvakba jónéhány jótékony célú adományt is eljuttattak.

Vadász Zsolt egykori profi ejtőernyős katona, börtönőr már hosszú évek óta utazik és Afrika mellett Európának megannyi országát bejárta már, szinte nincs olyan hegycsúcs Európában, amit ne mászott volna meg, az El Caminot is már tucatszor végigjárta. Januárban pedig ismét a huszonöt éves Trabanttal vágott neki a Budapest–Bamakó Rally-nak.

Vadász alapító tagja a „Geonauta baráti társaságnak”, a szervezet tagjai immár több mint húsz éve járják a hegyeket, vulkánokat, zarándokutakat, műfészkeket raknak és ha kell, madarakat gyűrűznek és természetvédő tevékenységet is folytatnak. A Millenium Flacon Team egy mellékágként 2013 végén fogant meg, névadója és apropója pedig éppen a Trabant lett - írja az orf.at

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....