Polestar

Védjegy vita a Citroen és a Polestar között

2020.11.15.

Perre ment a Citroen, mivel szerintük a Polestar márka lemásolta a jelzésüket. Komoly összegeket fizethet a kínai-svéd zöldautó márka a franciáknak.

Nem indul könnyen a Polestar márka bevezetésre. A korábban svéd, majd kínai kézbe kerülő Volvo prémiummárkából kiváltó zöldautó márkával kapcsolatban mostanában nem hallunk pozitív híreket, pedig a kezdés ígéretes volt. Meggyőző formatervek, hangzatos technikai adatok után a hírek inkább szóltak a megbízhatatlan technikáról, és most egy újabb, előre nem látott akadályba ütköztek Franciaországban. Ugyanis a Citroen szerint a Polestar logója ugyanazt a chevron jelvényt használja, amit ők is, ezzel pedig megsértik a védjegyüket.

Noha valóban mind a két márka ugyanolyan formájú nyilakat használ a jelvényében, azért nehéz lenne összetéveszteni őket. A Citroen nyilai felfelé mutatnak, ugyanabba az irányba, egymás felett, ugyanakkor a Polestar nyilai egymás felé mutatnak, amolyan csillag formában és a domborításuk is más. Mindezek ellenére a Citroen pert indított a Polestar ellen, és ami még meglepőbb, hogy meg is nyerték azt. Így nem kevesebb, mint 150 000 eurós büntetést fizethet a Polestar, és nem forgalmazhat autót Franciaországban legalább hat hónapon keresztül.

A jelentés szerint az eladások tiltása akár meg is hosszabbítható, ha a felek nem jutnak egyezményre. A bíróság döntésének máris komoly hatásai vannak. Például letiltották a Polestar oldalát a francia állampolgároknak. Konfigurátor helyett egy üzenet fogadja őket, amiben értesítik az ügyfeleket a védjegy sértéssel kapcsolatban. Egyelőre nem tiszta, hogy mikor számíthatunk egyezményre a két autógyártó között, illetve, hogy mi lesz a megoldása az ügynek. A történelem során váltott már márkanevet és logót is autógyártó a franciák miatt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....