Dakar

Vasárnap kezdődik minden idők legrövidebb Dakarja

2019.01.01.

Idén csak egyetlen országban, Peruban zajlik a legendás verseny, az össztáv pedig a Dakarok történetének legrövidebbje lesz. Ennek ellenére előrebocsátható, hogy komoly kihívást jelent majd a célba érés a rekkenő hőség és a rengeteg dűne miatt.

Miután a korábbi évek rendező országai közül Chile, Argentína és Bolívia is visszalépett az eseménytől, és csak Peruval sikerült megállapodni, a versenyt szervező francia ASO-nak nem maradt más választása, mint egyetlen országban megrendezni az év leghosszabb és legnehezebb tereprali viadalát, amely már a 41. Dakar lesz (csak 2008-ban marad el).

A Dakar 1979 óta íródó története során most először fordul elő, hogy csak egyetlen országot érint az útvonal, és abban a tekintetben is szokatlan lesz a 2019-es verseny, hogy az össztávja mindössze 5000 kilométer, amiből 3000 kilométer gyorsasági (szelektív) szakasz. Tavaly csak a gyorsaságik hossza volt annyi, mint most a teljes versenyé. A Dakar-ralik történetében egyébként a legrövidebb verseny eddig az 1981-es volt a maga 6263 kilométerével, a leghosszabb pedig a 15 ezer kilométeres 1986-os.

A rajtceremóniát január 6-án, az eredményhirdetést január 17-én tartják Limában. A verseny Peru nyugati és déli részén zajlik majd Lima és Tacna között, összesen 10 gyorsasági szakasz lesz, közülük kettőt (5. és 9.) tömegrajttal fognak indítani a sivatagban, ami látványosnak ígérkezik. Az össztáv 70 százalékát sivatagokban jelölték ki, így azok lesznek előnyben, akiknek fekszenek a finom homokos dűnék és a nyílt terep.

Új szabály, hogy azok, akik az első öt gyorsaságin esnek ki, egy külön versenyben folytathatják a küzdelmet egymás ellen a pihenőnapot követően. De nem indulhatnak majd a szakaszokon az első 25 helyen, hogy ne zavarják azokat, akik még a „rendes” versenyüket futják.

 

Idén 534 versenyző szerepel a rajtlistán összesen 334 járművel, melyek közül 167 motor és quad, 126 autó (köztük 30 SxS), 41 pedig kamion. Az indulók közül 135 fő újonc, tehát közel minden harmadik. Közülük Mitchel van den Brink a Dakar történetének legfiatalabb indulója, a 16 éves holland srác egy szervizkamion legénységének tagja.

Összesen 61 országból jönnek a versenyzők, Magyarországot Szalay Balázs, Bunkoczi László duó képviseli, ők az autósok között szeretnének jó eredményt elérni az Opel Grandland X-re hasonlító, egyedi építésű benzines terepjárójukkal. Az erdélyi Gyenes Emanuel (34) és a vajdasági Saghmeister Gábor (47) is ott lesz a motorosok között.

Még sosem volt annyi női induló a dél-amerikai Dakarok történetében, mint idén (17), két teljes csapat is van, amelyben csak a gyengébb nemhez tartozók kaptak helyet. A nők közül a motoros Laia Sanz-ra idén is érdemes lesz figyelni, a többszörös világbajnok versenyző ugyanis eddig nyolc indulásából nyolcszor ért célba a Dakarokon, tavaly a 12. lett az összetettben.

Autók

Az autók osztálya több különböző kategóriát tartalmaz a karosszéria felépítése, a hajtott kerekek és az üzemanyag, a szériaközelség és még számos egyéb paramétertől függően, de egyikben sem lehetnek nehezebbek a kocsik 3,5 tonnánál. Idén a benzinmotoros autóknak egy kicsit nagyobb szűkítőt engedélyeznek a szabályok, mivel a nyomatékos turbódízelek előnyben voltak az utóbbi években.

A Dakarok történetében a Mitsubishi a legsikeresebb autógyártó 12 győzelemmel. A japán márka idén végre visszatér, igaz, csak egy félgyári versenyautóval, amit Spanyolországban fejlesztettek. Az Eclipse-re hasonlító csővázas terepjárót egy középre beépített 340 lóerős dízelmotor hajtja. A csapat egyetlen autóját az a 26 éves Cristina Gutierrez vezeti majd, aki tavaly a legelőkelőbb helyen (38.) ért célba a női autósok között.

A Dakarok második legsikeresebb autómárkája, a hat győzelmet számláló, az utóbbi éveket fölényesen domináló Peugeot idén már nem vesz részt gyári csapattal a Dakaron, de privát színekben egy tavalyi 3008 DKR Maxi autóval Sébastien Loeb azért még képviseli a francia márkát. A kilencszeres rali világbajnok vezetési tudásához és tempójához nem férhet kétség, idén talán a szerencse sem pártol el tőle, és akkor esélyes lehet a győzelemre.

A valaha volt legsikeresebb Dakar-versenyző a francia Stéphane Peterhansel (53), aki már 13-szor tudott győzni. Hatszor motorral (1991, 1992, 1993, 1995, 1997, 1998), hétszer pedig autóval (2004, 2005, 2007, 2012, 2013, 2016, 2017) diadalmaskodott. A „Mr. Dakar” becenevű pilóta idén visszatért az X-raid Mini csapathoz.

 

A Sven Quandt által vezetett alakulat nem csak Peterhenselt, hanem Loeb kivételével a tavalyi Peugeot csapat valamennyi pilótáját leigazolta, idén tehát már náluk vezet a motorral korábban öt győzelmet szerző Cyril Despres és tavalyi autós győztes id. Carlos Sainz is. A nagy hármas az X-raid tavaly már bevetett, de idénre jelentősen továbbfejlesztett, hátsókerék-meghajtású buggy-jával indul.

Az X-raid csapat ezen kívül elindít még 5 összkerékhajtású, Mini Countryman alapokra épített John Cooper Works Rally-t is, méghozzá olyan tapasztalt pilótákkal, mint Nani Roma, Jakub ‘Kuba’ Przygonski, Yazeed Al-Rajhi, Orlando Terranova, vagy Boris Garafulic.

A kétszeres győztes Sainz egyébként azután döntött az X-raid ajánlata mellett, hogy kipróbálta a Minit és a Toyota versenyautóját is. Lehet, hogy a spanyol matador tetszését nem nyerte el, de a Toyota Gazoo Racing South Africa által kifejlesztett, benzinmotoros, összkerékhajtású Hilux pickup már ötször végzett dobogón az utóbbi években. Tavaly óta javítottak a futóművén és találtak még pár lóerőt a V8-as motorjában, így talán a győzelem is összejöhet Nasser Al-Attiyah-nak, Giniel de Villiers-nek, vagy Bernhard Ten Brinkének.

Érdekes színfoltja lesz még az autós mezőnynek a Ssangyong félgyári, spanyol csapata, amely a tavaly sikertelen Tivolit idén egy 450 lóerős Rexton buggy-ra cserélte. Csak egy autót indítanak, melynek pilótája a spanyol Óscar Fuertes. Szintén oda kell figyelni az amerikai fenegyerekre, a látványos vezetési stílusáról ismert Robby Gordonra, aki két év kihagyás után tér vissza a Dakarra saját csapatával és rögtön három autóval. Rajta kívül még Blade Hildebrand és az újonc Cole Potts vezeti az amerikai Score tereprali-szabályok szerint megépített Textron XX-eket.

Az utóbbi évek autós győztesei a Dakaron:

2018

Carlos Sainz

Peugeot 3008 DKR Maxi

2017

Stéphane Peterhansel

Peugeot 3008 DKR

2016

Stéphane Peterhansel

Peugeot 3008 DKR

2015

Nasser Al-Attiyah

Mini All 4 Racing

2014

Nani Roma

Mini All 4 Racing

2013

Stéphane Peterhansel

Mini All 4 Racing

2012

Stéphane Peterhansel

Mini All 4 Racing

2011

Nasser Al-Attiyah

Volkswagen Race Touareg 3

2010

Carlos Sainz

Volkswagen Race Touareg 2

Motorok

A motorosok között a gyári KTM csapat trióját, Matthias Walknert, Toby Price-t és Sam Sunderlandot tartják a legnagyobb esélyesnek. A Honda gyári csapatában Kevin Benavides, Paulo Goncalves és Joan Barreda próbálja megnehezíteni a KTM-esek dolgát, a Yamaha pedig Adrien Van Beveren-ben, és Xavier De Soultrait-ban bízik.

Kamionok

Természetesen a „cár”, azaz Vlagyimir Csagin által irányított gyári Kamaz csapat a toronymagas esélyes a 41 járművet számláló kamionos kategóriában, mivel eddig 22 indulásból 15-ször arattak győzelmet. Eduárd Nikolajev tavaly már a harmadszor lett első a kék monstrummal, a csapattársa idén Andrej Karginov.

Komoly kihívójuk lehet a Dakarra idén visszatérő kétszeres győztes (2012 és 2016) Gerard de Rooy és három ivecós csapattársa, a tavalyi második helyezett Federico Villagra, Ton van Genugten, és Maurik van den Heuvel. És persze oda kell figyelni a tatrás cseh különítményre is, a különböző csapatokban induló Martin Macikra, Ales Loprais-ra és Martin Kolomy-ra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....