Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

A valaha volt legerősebb magyar autó a kecskeméti Mercedes-gyár standján

2022.05.28.

Igazi ritkaságokkal érkezett a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az AMTS-re.

EQB 300 4MATIC

A kecskeméti autógyár standján az igazi újdonságot az első magyar gyártású, nagy sorozatban készülő elektromos autó, az EQB jelentette, amely ezúttal 300 4MATIC kivitelben érkezett a kiállításra. Az EQB legnagyobb erénye, hogy a kompakt méretű elektromos SUV-ok között egyedüliként kapható hét üléssel, ami Magyarországon azt jelenti, hogy a nagycsaládosok számára elérhető 2,5 milliós autóvásárlási támogatást is fel lehet venni rá.

Ugyanazt a karosszériát kapta, mint a GLB, csak a front- és farrészt tervezték át EQ-stílusban, eltérő lámpákkal. Itt is feltűnik a Black panel hűtőrács a központi csillaggal, valamint a hátsó részen végigfutó fényív. A 4,68 méter hosszú, a magas építésű és szögletes karosszériában bőségesen van fejtér, a nagycsaládosoknak jó hír, hogy összesen akár öt gyerekülés is elhelyezhető az utastérben. Alaphelyzetben 495 vagy 465 (hét ülés esetén) literes a csomagtér, amelyet 1710 vagy 1620 literig lehet bővíteni.

Többféle hajtáslánccal készül a családi SUV, első- és összkerékhajtással, és akár 272 lóerő feletti teljesítménnyel. Az AMTS-en kint lévő 300 4MATIC verzió változat dupla motoros hajtáslánca 228 lóerős, ami 8 másodperces 0-100-as sprintidőt tesz lehetővé, a végsebességet az akku kímélése miatt korlátozzák 160 km/h-ra. Az ECO Assist segéd pedig a navigáció, a táblafelismerő asszisztens és a jármű többi érzékelőjének adatai alapján határozza meg a fékenergia-visszatöltés optimális mértékét, tovább növelve a hatótávot.

A WLTP mérés szerint a nettó 66,5 kWh-s kapacitású akkumulátorral 419 km a hatótáv. Az EQB váltóáramról 11 kW-tal, egyenáramról 100 kW-tal tölthető, utóbbi esetben 30 perc alatt feltölthető 10-ről 80 százalékra az akkumulátor. Az EQB gyártása a kínai piac számára a pekingi BBAC német-kínai vegyesvállalat üzemében történik, a világpiac többi részére azonban Kecskemét végzi a termelést.

Mercedes-AMG A 45 S

A valaha volt legerősebb magyar autó mozgatásáért az M139 kódnevű kétliteres turbómotor felel, amely 421 lóerős teljesítményével és 500 Nm-es nyomatékával a világ legerősebb négyhengeres motorja, és fajlagos teljesítményt tekintve is az élmezőnyben van. Egy nyolcfokozatú dupla kuplungos automata váltón keresztül hajtja a csodamotor mind a négy kereket. Programozható az összkerékhajtás, még Drift mód is van, amelyben több nyomaték jut az ívkülső hátsó kerékre, így erőcsúsztatásra is képes a kecskeméti hot hatch.

Nem csak a motorban tér el az A-osztály csúcsmodellje a valamivel lassabb, 306 lóerős AMG A 35-től, hiszen más váltót, más összkerékhajtást, agresszívebb megjelenésű aero-csomagot és merevebb karosszériát kap, és természetesen a fékrendszere is erősebb. Az 1550 kilós A 45 S a százas sprintet 3,9 másodperc alatt teljesíti, a végsebessége 270 km/h.

Mercedes-CLA 250 Pick-up

A kecskeméti Mercedes-gyár karosszériaüzemében fogalmazódott meg először a különleges, egyedi pickup megépítésének az ötlete, az ott dolgozók felkeresték a Mercedes-Benz Academy szakképző csapatát és az ott tanuló gépjármű-mechatronikus és felületbevonó tanulókat. Ők közösen alakították ki az első, C117-es generációs CLA 250-re épülő autó végleges formáját. Ezt az autót maga Dieter Zetsche, a már leköszönt Mercedes vezérigazgató személyesen mutatta be a Stockholmi Autókiállításon. Ez volt a Daimler autógyártó történetében az első alkalom, hogy a cégnél szakképzésben tanuló diákok munkáját egy nemzetközi autókiállításon bemutattak. A 250 lóerős „haszonjármű” különlegessége, hogy a platóját párnázott bőrkárpit borítja.

Mercedes-AMG CLA 35 4MATIC Coupé

A kizárólag Kecskeméten készülő aktuális CLA modell kiállított verziója nem a technikájában, hanem a színében tér el a szériaverziótól. Matt meggy bordó árnyalatát a Mercedes-Benz Academy Kecskemét tanulóinak köszönhetjük, akik egy projektmunka keretében látták el ezzel a különleges matt réteggel a karosszériát. Ez a szín kereskedelmi forgalomban nem kapható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....