fejlődés

Vadonatúj cégvezetési korszak küszöbén áll a Lexus

2019.12.06.

Átszervezte vezetői struktúráját a Lexus. A vállalat első számú embere mostantól az a Szató Kodzsi, aki főmérnökként hosszú évek óta formálja egyre izgalmasabb, kívánatosabb márkává a céget, és ezen tevékenységét a jövőben sem adja fel.

Mérföldkő lehet a Lexus életében az a változás, amely az év elején meghirdetett és útnak indított szerkezeti átalakítás szerves elemeként a vállalat eddigi főmérnökét, Szató Kodzsit helyezi az elnöki székbe.

A Lexus és társult vállalatai idén januárban határozták el, hogy megújítják az autógyártó működését és struktúráját. A legfelső vezetés, illetve az osztályszintűnél nem nagyobb szervezeti egységek közötti igazgatósági lépcsők számának csökkentésétől azt várják, hogy egyrészt közvetlenebbé, gyorsabbá és határozottabbá váljon a stratégiai és operatív döntések megvalósítása, másrészt a vezetők személyes útmutatás révén hozzájárulhassanak az alájuk beosztott dolgozók szakmai és személyes fejlődéséhez.

Ahogy Tojoda Akió, a cégcsoport elnöke az év elején fogalmazott: „A jövőben információs kapocs köti össze a gépkocsit, illetve egyéb szolgáltatásokat és termékeket, és ezzel az autó egy társadalmi rendszer elemévé válik. Ez elsősorban azt jelenti, hogy vállalatunk dolgozóinak olyan személyekké kell fejlődniük, akikkel az együttműködő partnerek szívesen dolgoznak együtt. Ennek érdekében a jövőben szakmailag és emberileg egyaránt a lehető legrátermettebb embereknek kell döntéshozatali pozícióba kerülniük.”

Nem kérdés, hogy Szató Kodzsi elnöki kinevezése tökéletes összhangban áll ezzel az általános törekvéssel. Egyrészt, mert szokatlanul fiatalon, mindössze ötvenévesen került a vállalat élére, ezzel megteremtve annak az alapvető feltételét, hogy a márka hatékonyan nyithasson egy dinamikus, fiatal ügyfélkör irányába.

Ez az új generációs fogyasztói réteg merőben más értékrendjével és döntéseivel rohamosan és alapjaiban alakítja át nemcsak az autóipart, de a globális gazdaság egészét. Már a közeljövőben is csak azok az autógyártók lehetnek sikeresek, akik képesek dinamikusan alkalmazkodni megváltozott szerepkörükhöz, és az újonnan formálódó elvárásoknak elébe menve aktívan hozzá tudnak járulni az új mobilitási társadalom megteremtéséhez.

Nem kevésbé fontos a Lexus jövője szempontjából, hogy Szató Kodzsi a vállalat első számú műszaki embereként már évek óta azon dolgozik, hogy megteremtse a márka evolúciójának tárgyi feltételeit. Az ő nevéhez fűződik annak a hátsókerék-hajtású GA-L platformnak a kidolgozása, amelyre a Lexus új generációs zászlóshajói, az LS limuzin és az LC luxus-sportkupé épül. Mindkettő jól példázza a márka átalakulásának irányát: a hagyományos prémium élményt tényleges kézműves tradíciókon alapuló, mesteri részletekkel teszik személyesebbé.

Ez a fenntartható vezetési élmény olyan új érték a márka profiljában, amely Szató-szan korábbi nyilatkozatainak értelmében a jövőben a Lexus minden leendő típusánál érvényesül majd, kiegészítve azokat a tradicionális értékeket – a kiemelkedő utazási, zaj- és rezgéskomfortot, a tökéletes kidolgozást, valamint természetesen a hosszú távú megbízhatóságot –, amelyek mindössze harminc év alatt a világ meghatározó prémium márkájává tették a Lexust.

„A Lexus működése négy fő pillérre épül: ezek a formatervezés, az új technológiák, a menetdinamika, valamint a Takumi kézműves kidolgozás” – nyilatkozta Szató Kodzsi. „Ezek együttesen teremtik meg a Lexus egyedi személyiségét; közülük is mindenekelőtt a dizájnra és a vezethetőségre összpontosítunk.”

Szató Kodzsi elnöki feladatköre mellett továbbra is főmérnökként segíti a Lexus fejlődését. Korábbi nyilatkozatai alapján elkötelezett híve a márka motorsportokban vállalt jelenlétének, valamint annak a villamosítási folyamatnak, amely az öntöltő hibrid technológia terén szerzett, páratlan tapasztalatból építkezve az elkövetkező évek során az emissziómentes közlekedés első számú szakértőjévé emelheti a Lexust.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..