Opel Dakar Team

A vadon (hívó)szava

2018.03.05.

Szalay Balázs egyik kedvenc országa Alaszka, ezúttal azonban nem csupán azért utazott oda, hogy az ország téli szépségeiben gyönyörködjön (bár amikor kedvenc madara, a fehér fejû sas olyan közel szállt le mellé, hogy szinte meg is érinthette volna, egy pillanatra megfeledkezett mindenrõl), hanem azért, hogy megnézze a világ leghíresebb kutyaszánhúzó versenyének rajtját.

Az Iditarod szombaton elrajtolt, ám ekkor még mindössze 11 mérföldet tettek meg a hajtók – afféle bemelegítés-gyanánt, másrészt pedig karitatív jellege is volt ennek a rövid szakasznak, hiszen a szánokban meg lehetett venni a helyet (ötezer dollárért), s befolyt összeget jótékony célokra fordítják majd.

A világ leghidegebb viadalán az ünnepélyes rajt után már a versenyé a fõszerep, amely legalább akkora kihívás elé állítja a mezõnyt, mint a Dakar Szalayékat. Így azután az Opel Dakar Team pilótája számára nem idegen a közeg.

 „A bemelegítõ szakaszt még csak tizenkét kutyával teljesítette a mezõny, az éles versenyben azonban már tizenhat kutyával vesznek részt az indulók – mesélte Szalay Balázs. – Az ünnepélyes rajtceremóniára elkísérték a hajtókat a barátok, a család, és persze Anchorage szinte teljes lakossága ott tolongott az utcákon, hiszen minden évben az Iditarod itt a fõ esemény. Beszélgettem a tavalyi gyõztes Mitch Seavey-vel, kérdeztem, mire számít. Azt válaszolta, hogy semmire. Nem tervezget, csak végig akar menni. Fia, aki korábban szintén megnyerte a viadalt, új szánt fejlesztett, amelybe be lehet ültetni a pihentetni kívánt kutyákat, s most az édesapja is ugyanilyet használ. A verseny azonban hosszú, az improvizációra épül, pont úgy, mint a maratoni tereprali, úgyhogy jósolgatni teljesen felesleges.”

A 83 hajtó tehát nekivág az 1700 kilométeres versenytávnak (amely 20 szakaszból épül majd fel), Szalay Balázs pedig a gyönyörû televíziós mûsorvezetõ, Várkonyi Andrea, és persze egy operatõr társaságában (hiszen az izgalmas versenyt rögzíteni kell) szintén elindul a vadonba. Hómobilokat béreltek, azokkal erednek a mezõny nyomába.

„Irány a vadon! – lelkesedett Szalay, akinek gyerekként Jack London, A vadon szava címû könyve volt a kedvence. – Óriási kaland lesz, az én nagy, erõsebb szánomhoz tartozik egy utánfutó, abba pakoltuk a cuccainkat és a tengerészgyalogos kaját, amit csak forró vízbe kell tenni, és már meg is ehetjük. Vettünk gázmelegítõt is, hogy legyen mivel vizet forralni, hiszen most négy napig a vadonban leszünk, nemigen számíthatunk másra, csak magunkra.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
Új sorhatost vezetni 2025-ben olyan élmény, mint egy régen megkedvelt és nehezen beszerezhető ízt....
2025.02.14
Közlekedéstörténeti pillanat: forgalomba állítják az új magyar elektromos buszt! A magyar-cseh....
2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....
2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..