vadbaleset

Vaddal ütköztem: a szerviz sokkolt, nem az őz – 2. rész

2024.01.26.

Az előző részben felvázoltam őzzel ütközésem rövid történetét. Ezt IDE kattintva olvashatja el. A második részben arról írok, hogy öt nap híján két hónapot vártam arra, hogy hat éves Opel Astrám ismét magam és a családom szolgálatába állhasson.

November 15 -én délután történt az ütközés. Miután a rendőrség jegyzőkönyvet vett fel – figyelmeztetésben részesítettek, -  és a vadgazdálkodási társaság is nyilatkozott, hogy nem tart igény kártérítésre, vártam az autómentőt. Magamban hálálkodtam a kapuvári rendőröknek éppúgy, mind a vadőrnek, akik ha úgy döntöttek volna, büntetést és kártérítést is a nyakamba sózhattak volna, az új szabályok szerint ugyanis kizárólag a sofőr a felelős a vadbalesetért, akkor is, ha lassan megy és kivédhetetlen a szituáció.

Megérkezett a tréler. Felhívtam a győri Opel Nádort, ahová új kora óta, hat éve hordom az autót szervizelésre, hogy törött a kocsi, vihetik-e?

Forgalmit hozzon a tréleres, az autó pedig akár éjjel is a telepre szállítható, van éjjeli porta – közölték.

Az Opel ment az Opel Nádorhoz, én pedig Kristóf fiam Golfjának anyós ülésén haza. Először Kristóf, majd Ausztriában élő és dolgozó Marci fiam hálálkodott a Jóistenhez, hogy semmi bajom nem lett, utána pedig feleségem, s ezzel a család minden tagja értesült immár, hogy apa bizony nem így tervezte a délutánját azon a november közepi napon.

Itthon este a Genertel biztosítónak online-n bejelentettem a kárt, itt volt és itt van érvényes Casco szerződésem. Némileg zavarban voltam, amikor kérték a velem ütköző fél e-mail címét és mobilszámát, de ezt kitöltetlenül is elfogadta az automata bejelentő.

Másnap reggel indultam a szervizbe.

Koloszár úr, december közepére tudjuk vállalni a javítást – sokkolt az udvarias ügyintéző. Ekkor még nem tudtam, hogy boldogan aláírtam volna a december közepét, amiből aztán január 10-dike lett. Öt nap híján két hónap.

A biztosítónak jóvá kell hagynia a kárt, utána megrendeljük az alkatrészeket, és a lehetőségek függvényében nekiállunk autója javításának.

Borzalmas volt az élet autó nélkül. Több mint negyven éve vezetek, megszoktam, hogy az autó a szabadsággal egyenértékű.

Nagyobbik fiam autóját akkor tudtam kölcsön venni, ha éppen Ausztriából hazajött hétvégére. Kisebbik gyerekem is előzékeny volt, ha segítségre volt szükség, de hát felnőtt férfi, autóval jár dolgozni és éli a maga életét. Feleségemnek sem jogosítványa, sem autója nincs, ő a biciklijét ajánlotta fel. És persze maradt a gyaloglás. Annyit, mint ebben a szűk két hónapban, azt hiszem, még életemben nem gyalogoltam. Vagy olyan régen, hogy már nem is emlékszem.

De mégis nagyon hiányzott a saját autó. Jött a karácsony, a szilveszter, a bevásárlás, a fenyőfa haza szállítása, s minden, ami ezzel jár.

December 22-én a szerviz közölte, hogy január második hetében lesz kész az Opel.

És kész lett. Azt hittem, sosem jön el ennek az ideje. Az ürömben öröm lett, hogy az Opel Nádor kifogástalan munkát végzett. Autómról az őz ejtette sebek eltűntek, mindent pontosan és precízen helyre állítottak.

És megkésett karácsonyi ajándékként jelentős árengedményt is adtak.

A végeredmény - hibátlan ismét. 

Persze így is mélyen a zsebembe kellett nyúlni. 2,9 milliós bruttó kárértéknél a 10 százalékos önrész is tetemes összeg.

Amikor kijártam a szerviz udvaráról, azt hiszem az a boldog érzés kerített hatalmába, mint amikor hat évvel ezelőtt átvettem a K-s Astrát.

Az őzpörkölttől pedig azt hiszem egy életre elment a kedvem…

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....