ukrajnai háború
A Corriere della Sera című napilap hétfőn emlékeztetett, hogy a Mario Draghi közgazdász vezette kormány néhány nappal ezelőtt bejelentette az üzemanyagárak csökkentését, amelynek bevezetése azonban késik.
A tervek szerint a benzinre és gázolajra kivetett adó mértékét literenként 25 centtel csökkentik. Az intézkedés negyven napig lesz érvényes. A hatályba lépéshez a rendelkezésnek meg kell jelennie a hivatalos közlönyben. A SkyTg24 hírtelevízió úgy értesült, hogy a késedelmet az intézkedés jogi megszövegezése okozza.
Az úgynevezett ökológiai átmenetért felelős Roberto Cingolani miniszter korábban "spekulációnak" nevezte az üzemanyagárak olaszországi emelkedését. A benzin a tavalyi év ugyanezen időszakához képest negyven százalékkal kerül többe, a gázolaj több mint ötvenegy százalékkal drágult. A Codacons fogyasztóvédelmi szervezet spekuláció címén feljelentést tett a római ügyészségen, amely vizsgálatot indított az üzemanyagárak emelkedésének tisztázására. A literenkénti ár Olaszország egyes részein megközelítette a 2,60 eurót.
A kormány rendelkezései között szerepel a családi és a vállalati közüzemi számlák esetében biztosított, akár 24 hónapos részletfizetés bevezetése, valamint kétszáz eurós "üzemanyag-bónusz" biztosítása a magánvállalkozások dolgozóinak. Utóbbi intézkedéssel a fuvarozókat és halászokat kívánják segíteni.
Massimiliano Giansanti, a Confagricoltura nevű agrárszövetség elnöke az Il Giornale napilapnak azt hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború felszínre hozta az agrárszektor problémáit. Milánóban és Bolognában egyes nagyobb élelmiszerláncokban egyszerre csak két palack étolaj vásárlását engedélyezik. A szupermarketek üzemeltetői elmondták, hogy a termékből nincsen hiány, de így kívánnak határt szabni a pánikszerű felvásárlásnak.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!