Sanghaji Autószalon
A GLE Coupé kistestvérét beharangozó GLC Coupé tanulmányautó egy 2016-ban érkező szériaautót vetít előre, amely a BMW X4-es vetélytársa lesz a piacon. Az új Mercedes SUV a következő generációs GLK (amely már GLC néven érkezik majd az új névadási rendszer miatt) technikájára épül, de a laposabb tetővonala miatt sportosabb formájú lesz. A padlólemez az új C-osztályban használt MRA platform módosított változata.
A 4,73 méter hosszú, 2 méter széles és 2,83 méteres tengelytávú terepkupé 21 colos kerekeken gördül. Lapos tetővonala miatt a kocsi magassága mindössze 1593 mm, ami 28 mm-rel kevesebb, mint a BMW X4-esé. Hogy még sportosabb legyen az összhatás, a kilincsek rejtettek, de a szériaváltozaton várhatóan már hagyományos kilincsek lesznek majd.
A GLC Coupé tanulmány mozgatását egy új, háromliteres, benzines, biturbó V6-osra bízták, amelynek teljesítménye 367 lóerő, legnagyobb nyomatéka 520 Nm. A motor ereje egy kilencfokozatú automatikus váltón keresztül jut el a négy kerékhez.
Két éven belül, amikor már a GLC Coupé is megvásárolható lesz, héttagúra bővül majd a Mercedes szabadidő-autó palettája: a választék a GLA, GLC, GLC Coupé, GLE, GLE Coupé, GLS és a jelentősen átalakított G-osztályból fog állni.