Lucid SUV
A Lucid hivatalosan bejelentette, hogy két éven belül piacra dobja a Tesla Model Y riválisának szánt modelljét, melynek ára 17,8 millió forint körül lesz.
Az SUV-t a Lucid új "közepes-méretű" platformjára fogják felépíteni, és a vállalat következő generációs Atlas motorjait használja majd, amik az energiahatékonyságot tartják szem előtt. A cég szerint ez a motor lehetővé teszi az autó számára, hogy versenyképes hatótávolságot kínáljon annak ellenére, hogy kisebb akkumulátorokat használ, mint a rivális márkák elektromos modelljei.
"Járműveink kevesebb kapacitással mennek majd hosszabb távra, jelentős költség- és súlymegtakarítást eredményezve" - mondta Peter Rawlinson, a Lucid vezetője.
Rawlinson - aki korábban a Tesla Model S fejlesztését is vezette - elmondta, hogy a Lucid új autója egyértelműen a Tesla versenytársa lesz.
Azt is hozzátette, hogy ez lesz az első alkalom, hogy versenyezni fognak a családi autók kategóriájában is a piacon.
"És hogyan versenyezhetünk? Úgy, hogy mi rendelkezünk a legfejlettebb technológiával, ami azt jelenti, hogy kisebb teljesítményű akkumulátorral is messzebbre juthatunk, és az akkumulátor ugyebár az elektromos autók legdrágább eleme. Tehát ha kisebb akkumulátorral képes vagy megtenni egy akkora távolságot, mint a riválisaid, akkor olcsóbban tudod adni az autót, mint bárki más" - jelentette ki Rawlinson.
A cég vezetője nem ment bele a jövőben legyártandó autóik mennyiségének részleteibe. Ennek ellenére a Lucid szerint a szaúd-arábiai Dzsiddában épülő gyárban a 2020-as évtized közepét követően kezdődik meg az autók teljes összeszerelése, miután piacra kerültek a Tesla versenytársainak szánt modellek. Az AMP-2 névre keresztelt üzem várhatóan évi 155 ezer darab autó legyártását tervezi.
Az új SUV híre egyébként azt követően érkezett, miután a Lucid 1,5 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el az év első hat hónapjában. Ugyanakkor az is bejelentésre került, hogy a szaúd-arábiai állami befektetési alap (PIF) 1,5 milliárd dolláros tőkeinjekcióban állapodott meg a céggel, ami a Lucid szerint 2025 végéig likviditást biztosít számukra.