pályázat

Új híd épül Budapesten, kiírták a nemzetközi tervpályázatot

2017.06.30.

j híd épül a fővárosban, amelynek révén közvetlen közúti kapcsolat jön létre Dél-Budapesten; a létesítmény Észak-Csepelen keresztül köti össze a Galvani út vonalában Dél-Budát, az M1/M7 bevezető szakaszát Dél Pesttel, a Jászberényi útig - tájékoztatta a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.

A kétszer 3 sávos új Duna-híd nemzetközi, meghívásos tervpályázata megjelent, erre 17 magyar és külföldi tervezőiroda jelentkezett; az előminősítést követően pedig még 5 pályázó adhatja be tenderét. A jövő évben dől el, hogy mely tervek alapján készülhet el a híd.

Az átkelő kiépülésével naponta 42 000 gépjárművel csökken a belvárosi hidak, illetve napi 8 ezer autóval az Üllői út forgalma - tartalmazza a közlemény. Ugyanakkor a híd nyomvonalának meghosszabbításával egy új fővárosi, déli körgyűrű alakulhat ki, közvetlen összeköttetést teremtve Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között.

Emlékeztetnek: Budapest új Duna-hídjának - korábbi nevén Galvani-híd - megépítéséről 1994-ben döntött az akkori Fővárosi Közgyűlés, ám a megvalósításra azóta sem került sor.

Miközben a belvárosi szakaszon, megközelítőleg, kilométerenként található átkelési lehetőség, a Dunának ezen a déli szakaszán 15 kilométeren keresztül nem található híd. Sőt, Csepel és Budapest 1950 január 1-jei egyesülése óta - azaz immár közel 70 éve - nincs a városhatáron belül közvetlen összeköttetés a budai kerületek és a XXI. kerület, vagyis Csepel között.

(a kép illusztráció)

A tervpályázatra magyar szakemberek mellett, a többi között  a nijmegeni (Hollandia) De Oversteek hidat jegyző belga Laurent Ney vagy a városikonná vált hídjairól híres holland sztárépítész, Ben van Berkel, továbbá a Pritzker-díjas amerikai Richard Meier is jelentkezett. A meghívottak között szerepel még Franciaország egyik legdinamikusabban fejlődő építészirodája, az Explorations Architecture, továbbá a Belgrád új jelképét, az Ada-hidat tervező szlovén Arhitektura és a Linz új Duna-hídját tervező mérnök-építész, Marc Mimram is - sorolják.

A nyertes pályamű kiválasztásáról neves magyar és külföldi szakemberekből álló tervzsűri dönt. A zsűri elnöke Fürjes Balázs, egyes budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, társelnöke Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnök Kamara korábbi elnöke. A tagok között szerepel Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas opera-énekesnő, Eszenyi Enikő, Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznő, a Vígszínház igazgatója, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Schneller István urbanista, Budapest korábbi főépítésze, valamint a híres francia hídtervező, Michel Virlogeux - közölte a KKBK.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....