Zengő Motorsport

Új bázist tervezett a Hungaroringre készülő Zengő Motorsport

2022.06.05.

Csaknem 2500 négyzetméteres új központot tervezett magának a Zengő Motorsport, amely a túraautó-világkupa (WTCR) Hungaroringen sorra kerülő jövő hétvégi harmadik fordulójára készül - írja az MTI.

A csapat jelenlegi, budapesti bázisán tartott hétvégi sajtótájékoztatón a névadó-tulajdonos Zengő Zoltán elmondta, a tervek már készen állnak, mert a XI. kerületi, a koronavírus-járvány ideje alatt felújított mostani központot "kinőtték".

"Büszke vagyok arra, hogy élvezzük a versenyautókat biztosító Cupra, valamint a 2012-ben világbajnok Rob Huff és az egyik legtehetségesebb fiatal magyar versenyző, Nagy Dániel bizalmát, miközben magyar mérnökökkel és szerelőkkel dolgozunk a sikerek eléréséért" - fogalmazott a csapatfőnök, aki kiemelte, az új bázisukon is nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a versenyzőképzés mellett az adatmérnök- és versenymérnök-képzésre.

(Fotó - Nagy Dániel média)

Zengő Zoltán hangsúlyozta, tavaly több mint 80 fős volt a csapatuk, és 3,6 millió eurónál is többet költöttek el, de büszkék arra, hogy megnyerték az első alkalommal kiírt elektromos túraautós versenysorozat csapat- és egyéni bajnoki címét is.

"Nem lesznek zökkenőmentesek a következő hónapjaink sem, hiszen az autókat is csak az utolsó pillanatban kaptuk meg, de az év végén szeretnénk az első háromban végezni, mert úgy nincs értelme ezt csinálni, ha nem a győzelmekért tesszük" - jelentette ki a csapatfőnök, és jelezte, Huff tapasztalata és rutinja Nagy Dániel fiatalos lendületével és ambícióival találkozik, mindez pedig kiegészül a magyar szakemberek munkájával.

"Úgy gondolom, hogy komoly szinten tudjuk vinni a magyar autósport jó hírét szerte a világban" - fogalmazott.

Huff elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy a Zengő Motorsportnál versenyezhet, tavaly jól sikerült számára a magyarországi hétvége a Hungaroringen, és most is az a cél, hogy a csapat hazai pályáján jól szerepeljenek.

"Nagyon technikás ez a pálya, klasszikus stílusú, ezért egyedi módon kell megközelíteni. Érdemesebb szépen felépíteni, mert ha túl korán elkezdi nyomni valaki a gázpedált, akkor nagyon könnyen hibázhat, ami a Hungaroringen az egész hétvégét tönkreteheti" - nyilatkozta a brit versenyző.

Nagy Dániel úgy vélte, a versenyautóik teljesítménye megegyezik a riválisokéival, ugyanakkor jóval kevesebbet tudtak tesztelni, mint az ellenfelek, ezért a hátrányukat most próbálják meg ledolgozni lépésről lépésre.

"Nem vagyunk sokan, 17 fős a mezőny, de nagyon magas a színvonal, ezért itt bármilyen eredményt elérni nagy siker. Az év során szeretnék dobogóra állni, de ehhez sokat kell még dolgoznunk" - mondta a 24 éves versenyző.

Rozgonyi Ádám, a Cupra márkaigazgatója hangsúlyozta, régóta kiemelt támogatói a magas színvonalú magyar sportéletnek, a Zengő Motorsport pedig beleillik ebbe a körbe.

"A Volkswagen konszernen belül fókuszban van jelenleg a Cupra, amely a Zengő Motorsporthoz hasonlóan a magas teljesítményt és a minőséget képviseli, ennek mentén igyekszünk megtalálni az együttműködés kölcsönösen előnyös pontjait" - mondta Rozgonyi.

A WTCR harmadik fordulóját a jövő hétvégén, a Hungaroringen sorra kerülő Super Racing Festival keretében rendezik Mogyoródon. Az eseményen a nézőtérre ingyenes lesz a belépés.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....