Miért jó, ha beszélünk a problémákról?

Igen, felmerülhet kedves olvasómban a kérdés, hogy miért írom le ugyanazokat a sorokat, amikről - még ha csak érintőlegesen is-, de tavaly is szót ejtettem? Nos, azért, mert meggyőződésem, hogy minden alkalommal meg kell adni az esélyét annak, hogy egy új olvasót megragadjon a cikk, esetleg magára vegye, és tanuljon belőle. Bár szomorú dolog, de azt hiszem, hogy akiknek kellene, nem jutnak el egy autós portál vélemény cikkékhez, és nem olvassák a gondolataimat. Hogy miért? Mert nem érdeklődnek az autózás iránt, nem érdekli őket a közlekedés, az sem, hogy mindent közösen, együtt kellene megoldani (igen, az utakon is), mert csak így juthatunk előre. Ők csak mennek dolgukra, és mindenki hagyja őket békén. Nem gondolkodnak, hogy vajon miért villantott a szembejövő, nem érzik rossznak, ha a három sávos autópályán jobbról előzik őket, esetleg egy dudaszó kíséretében. Pedig, ha olvasnák a táblát, ott van hatalmas betűkkel: TARTSON JOBBRA! Minek? Hogy előzgessem utána a kamionokat, és ne tudjak visszasorolni? Ahhoz manővereznem kell, meg figyelnem a tükröt, az veszélyes, héj! Igaza van kedves autóstársam. Miért nem kéri meg a tapasztalt családtagját, ismerősét, rokonát, hogy legyen a sofőrje? Sokkal pihentetőbb úgy érkezni a mamához, ha nem önnek kell vezetnie. Ráér nézelődni, számolni a szalmabálákat, fotózni a közösségi oldalára, vagy kitalálni a vasárnapi ebédhez a menüsort. Igen, ki kell, hogy ábrándítsam, a vezetés veszélyes! Odafigyelést, türelmet igényel, és a legfontosabb, rutint és tapasztalatot. Ha ez nincs meg, és a törekvés sem arra, hogy megszerezze, akkor el kell engedni.

Mennek, mint az állatok

Bármelyik autópályán jártam, mindenhol bőven 130 km/h felett volt a gyorsítósáv tempója. "Honnan tudja, akkor ő is nyomta neki?!" Hördül fel egyként a B-közép. Nem terveztem, de akkor leírom, hogy én, hogy szoktam közlekedni a sztrádán. A sebességhatárt betartva, jobbra tartva. A taktikám a folyamatos haladás, tehát legvégső esetben sem ragadok be egy kamion vagy lassú autó mögé a szélső sávba. Miért? Mert azzal időt és üzemanyagot veszítek. Ha elkopik a tempóm, akkor sok idő, mire újra felveszem azt, kopik a fék stb. Ehelyett folyamatosan pásztázom a mögöttes forgalmat, fejben kalkulálom a belső sávban érkező tempóját a sajátommal, és ha úgy érzem, akkor váltok a gyorsítóba, és igen, ha kell, akkor nagyobb gázt adva minél gyorsabban haladok el a lassabb jármű mellett. Teszem mindezt úgy, hogy a mögöttem jövő tempóját ne zavarjam. Miért jó ez? Egyrészt mindenki halad, senki nincs feltartva, másrészt nem alszom el, mert folyamatosan dolgoztatom az agyam. Tudom, hogy nagy forgalomban egyre nehezebb, és eljön a pont, amikor már nem is lehet. Olyankor kiállok a szélsőbe, és felveszem a 110 km/h-ás tempót, és elfogadom, hogy nagy a forgalom, nem lehet haladni, és megyek szépen nyugodtan a szélső sávban. Jó lenne a belső? Igen, de ott ilyenkor már 140-150 km/h-ás, tehát bőven illegális a tempó, amit folyamatosan megtör egy-egy lassabb közlekedő besorolása, így idegtépővé válik a gyorsítás, lassítás, gyorsítás őrjítő váltakozása. Egyre jobban apad a követési távolság, aztán hamar megvan a baj.

A gyilkos ráfutásos balesetek

Emlékeznem a három vonalra az autópályák szélén, amikor táblával hívják fel a figyelmet a megfelelő követési távolságra? Kipróbáltam, és ott, a forgalom nélküli szakaszon még soknak is tűnt, de amint elértem egy olyan részre, ahol nagyobb volt az autómassza máris átértékeltem, ugyanis kell a hely a biztonságos féktávolságnak. Látni kell, hogy mi van előttünk ahhoz, hogy időben tudjunk rá reagálni. Két olyan szituációba is belefutottam, ami könnyen végződhetett volna balesettel. Mindkettő az M7-es autópálya Székesfehérvár, és Budapest közötti szakaszán történt. itt három sáv van, de kevesen tudják, hogy a legszélső is Pestre megy ám! Ennek megfelelően mindenki a középsőben, és a belsőben tobzódik. Itt már nincs lehetőség a követési távolság betartására, mert azonnal beáll elénk valaki, így jön a dominó elv. Előttem egy magasabb építésű pickup haladt, aztán csak azt láttam, hogy hirtelen irányt vált, volt pár tized másodpercem észlelni, hogy miért és már dolgozhattam is az elkerülő manőveren, mert a belsőben egy zsák szigetelőanyag trónolt, amit már valami megrágott oldalról, felülről. Igen, sajnos két autónak nem sikerült előttünk a manőver, és ütköztek vele, vagy érintették, mindene estre már a leállósávban voltak. Tárcsázás a mérnökséghez, majd jött a válasz, már tudnak róla, úton a Közút járműve a helyszínre. Amit tudtunk, megtettük.

Ettől meredekebb volt a következő sztori, aminek főszereplője egy gyönyörű ébenfekete CLK a (számomra) legszebb 209-es szériából. Látszott, hogy van gazdája az autónak, hiába koros, az állapotából nem gondolnám, hogy nincs karban tartva. A gondterhelt üzletasszony a három sáv közepén robbant le az autóval, valahol az M7-M0 találkozása előtt. Gondolhatják, hogy ömlik ott a forgalom pest felé, és azt is, hogy esélytelen elhagyni az autót. Bármikor történhet ilyen, de ha nincs megfelelő követési távolság, akkor az esélyét sem adjuk meg annak, hogy mindenki időben észlelje, és elkerülje az akadályt. Bőven 50 méter feletti a reakcióidő, utána még jön a fékkésedelmi idő, majd jön a fékút hossza, ami 80 méter környékén lesz. Gondoljuk át, hogy mennyi mozgásteret hagyunk magunknak az ilyen váratlan helyzetek kimozgásához.

Kedves utánfutósok

Végül ejtsünk pár szót róluk is, mert én értem, hogy a technika észre sem veszi, hogy mögé van akasztva valami. De könyörgöm, amikor 130 km/h tempomat mellett még rám előz a futóval a kolléga, akkor azért kinyílik a bicska a zsebemben. Ha én el tudok kocogni 80 km/h-val, akkor más is kalkulálja bele, hogy nem fogni tudni a személyautók sebességével haladni a pályán. Felfoghatatlan pofátlansággal száguldanak bele az ismeretlenbe a kisebb és nagyobb rakományt húzó járművek, pedig nagyon megváltozik ám a fékút, illetve maga a jármű mozgása is abban az esetben, ha már csak pár száz kilogrammal terheljük meg a hátulját. De én láttam komolyabb szerelvényeket is bőven illegalitásban suhanni. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a közeljövőben utána nézünk annak, hogy milyen szabályok vonatkoznak az utánfutók vontatására.

Tehát még mindig van mit tenni azért, hogy jobban odafigyeljünk egymásra, és a körülöttünk közlekedőkre,

…hogy mindenki hazaérjen!