baleset

Többtucatnyian meghaltak egy közúti balesetben Afganisztánban

2016.05.08.

Súlyos, mintegy ötven ember halálát okozó közúti baleset történt vasárnap Afganisztánban: kétautóbusz egy üzemanyag-szállító teherautóval ütközött, ami hatalmas robbanást idézett elő - közölték a hatóságok.

A szerencsétlenség az ázsiai ország középső részén található Gázni tartomány Mokor nevű körzetében történt. Dzsavid Szalangi, a gázni kormányzó szóvivője elmondta, hogy a két autóbusz - amelyeken nagyjából 125-en utaztak - Kabulból Kandahárba tartott, amikor belerohant egy szembejövő üzemanyag-szállító tartálykocsiba. Az ütközés nyomán tűz keletkezett, amely pillanatok alatt beborította mindhárom járművet.

A szóvivő közölte, hogy a hadsereg egységei a helyszínre siettek és sikerült kimenteniük néhány utast a lángok fogságából. Ötvenen azonban meghaltak, 73-an pedig megsérültek, utóbbiak közül sokak állapota válságos.

A szerencsétlenség még a közismerten veszélyes országutakkal rendelkező Afganisztánban is súlyosnak számít, de egyelőre nincs arra utaló jel, hogy egy közúti balesetnél többről lenne szó.

A közösségi oldalakra feltöltött fényképeken látható, hogy a baleset helyszínén sűrű fekete füst száll a levegőbe a kiégett autóbuszok roncsai felett.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....
2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....